Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerint alapvetően a rendőrség feladata lenne, hogy ne a végfogyasztókat, hanem a terjesztőket kapják el. "Amikor már egy kisiskolás meg tudja találni a terjesztőket, akkor hogyan lehet az, hogy a rendőrség nem?" - kérdezte sajtótájékoztatóján. A Jobbik a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos felderítő munkájára és a prevencióra fordítana több pénzt, a Fidesz drogteszt bevezetésére vonatkozó javaslatáról pedig a konkrét részletek ismeretében alakítja majd ki az álláspontját.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján reagált arra a javaslatra, amely drogtesztre kötelezné a 12-18 közötti fiatalokat, a választott politikusokat és az újságírókat. Elfogadhatatlannak nevezte az iskolásokkal kapcsolatos általánosítást, ugyanakkor úgy vélte, valóban létezik a körükben valamennyire a probléma, azt azonban nem így kell megoldani.
Az ellenzéki politikus szerint alapvetően a rendőrség feladata lenne, hogy ne a végfogyasztókat, hanem a terjesztőket kapják el. "Amikor már egy kisiskolás meg tudja találni a terjesztőket, akkor hogyan lehet az, hogy a rendőrség nem?" - kérdezte.
Novák Előd jelezte: javaslatot nyújtottak be a parlamentnek arra vonatkozóan, hogy a korábbi, 960 milliós szintre emeljék vissza a prevencióra szánt forrásokat.
A Jobbik alelnöke azt is hangoztatta: a Fidesznek inkább a "parlamenti alkoholizálás tiltásával" kellene foglalkoznia. Valamennyi képviselőt önkorlátozásra szólított fel a parlamenti büfében kapható alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban.
Vágó Sebestyén, a Jobbik képviselője a dizájnerdrogokra vonatkozó kutatásokra, a hatóanyagok felismerésére is több forrást sürgetett, jelezve: ezen anyagokhoz könnyű hozzáférni és ismeretlen veszélyei vannak.
Ha kocsit sem lehet vezetni alkoholos befolyásoltságban, akkor egy országot miért lehet?
Novák Előd Facebook-bejegyzése a parlamenti alkoholizálásról:
A parlamenti alkoholizálás ékes bizonyítéka, hogy nemcsak az elegáns Vadász teremben, reprezentatív eseményeken lehet alkoholos italt fogyasztani, hanem a büfében is bármikor lehet sörözni-borozni (fényképet készíteni viszont nem, így most még én követek el szabálytalanságot ezzel a dokumentálással), sőt sajnos a szomszédos kupolacsarnokban, a Szent Korona helyiségében is gyakran poharazgatnak plenáris ülések alatt a képviselők.

Egyedül a Jobbik frakciója él azzal az önkorlátozással, hogy munkahelyünkön nem fogyasztunk alkoholos italt. Kövér László lesöpörte a tiltást célzó javaslatunkat, és hiába fordultunk egy éve levélben minden frakcióvezetőhöz, egyedül maradtunk ezzel a vállalással. Pedig ha kocsit sem lehet vezetni alkoholos befolyásoltságban, akkor egy országot miért lehet? Ezzel kéne foglalkozni inkább a drogtesztek helyett, bár politikusok esetében azt sem ellenezzük, különösen a luxusutakról hazatérő kormánytagok és képviselők esetében lehet indokolt az.
(Kuruc.info - MTI - Fb nyomán)