Már összesen tizennyolc olyan esetet rögzítettek az elmúlt napokban, amikor drónok repdestek francia atomerőművek fölött. Eddig két embert vettek őrizetbe a titokzatos drónreptetések miatt.
Újabb drónt észleltek péntekre virradó éjjel egy francia nukleáris létesítmény felett az országi déli részén található Marcoule-ban - közölték rendőrségi források. A kutatóközpont felelőseit kihallgatták, akik feljelentést is tettek, de a hatóságok semmilyen nyomát nem találták sem a kereskedelmi forgalomban kapható pilóta nélküli repülőgépnek, sem az azt irányító személyeknek.
Pénteken derült ki az is, hogy szerdán a Saint-Albanban található atomerőmű felett is elrepült egy drón, amiért az igazgatóság feljelentést tett. Ezzel 18-ra emelkedett az elmúlt hónapban atomerőművek közelében észlelt rejtélyes drónrepülések száma.
Pénteken egyébként hivatalos eljárás indult az ellen a két férfi ellen, akiket szerda este vettek őrizetbe a közép-franciaországi Belleville-sur-Loire atomerőműve közelében. "Repülők számára tiltott övezetben végrehajtott szándékos reptetés" ellenük a vád, de nem gyanúsítja az ügyészség őket azzal, hogy közül lenne a többi létesítménynél észlelt drónok reptetéséhez.
A 31 és 24 éves férfit két napig tartó kihallgatás után pénteken elengedték, s rendőrségi felügyelet alá helyezték őket - közölte a bourges-i ügyészség. A két férfival egy 21 éves nőt is őrizetbe vettek szerdán, de őt már csütörtökön elengedték. Vincent Bonnefoy ügyész elmondta: a három ember "veszélytelen, szenvedélyes modellező". Távirányítós hajójukat akarták lefilmezni az atomerőmű mellett található tavon, amikor őrizetbe vették őket. "Az ő repüléseiknek semmi közük a Franciaországban a többi atomerőműnél október eleje óta észlelt drónokhoz" - hangsúlyozta az ügyész.
Az október 5. óta észlelt valamennyi drón sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területeken. A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de állították, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegetik a pilóta nélküli repülőgépek. Az atomerőműveket megközelítő drónok kereskedelmi forgalomban kapható, nagyon könnyű gépek, amelyek nem képesek robbanószert szállítani.
Franciaországban nukleáris létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. A törvény megszegői egy év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók.
(MTI)