„Még 2009-ben az áfacsalást az akkori kormánypárt építette ki. Akkor döntötték el a legfelsőbb szinteken, hogy a Magyarország és Szlovákia között elcsalt áfát, hogyan fogják elosztani. Továbbá azt, hogy ki fogja biztosítani a kiemelt cégeknek a védelmet az akkori APEH-nél.” Ez a három mondat egy 9 hónapja eltűnt - egyes feltételezések szerint meggyilkolt - felvidéki üzletember, Dömény Zoltán utolsó, 25 oldalas leveléből származik.
Az iromány összesen 18 milliárd (!) forintnyi áfacsalás-sorozatról lebbenti fel a fátylat - cégnevekkel, személynevekkel, összegekkel. A Privát Kopó birtokába került levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága is megkapta. Azóta több büntetőeljárást is elrendeltek az ügyben.
Dömény azt írta, hogy magyar - főként Győr-Moson-Sopron megyei - állampolgárok által alapított, Magyarországon és Szlovákiában bejegyzett gazdasági társaságok mögött álló személyek - 2009. és 2012 nyara között - elsősorban repce- és napraforgómag „utaztatásával” követték el a bűncselekményeket. A vállalkozó szerint a bűnszervezet működését S. Csaba és M. Sándor „koordinálta”. Dömény levele szerint a cégláncolat egyik fontos szeme lehetett az egyik leggazdagabb - a professzionális labdarúgásban is érdekelt - felvidéki nagyvállalkozó egyik érdekeltsége is.
A vállalkozó papírra vetette azon információját is, amely szerint a brutális mértékű áfacsalás-sorozat megvalósításáról a legfelsőbb politikai szinten döntöttek, és az adóhivatal éveken keresztül „védelmet” biztosított a bűnbanda holdudvarába tartozó cégeknek.
A fordított áfa bevezetését követően az áfacsalók Csehországot és Lengyelországot szemelték ki törvénysértő tevékenységük színhelyéül.
(folytatjuk) |