"Az amerikai társadalomban egykor általánosak voltak a faji és etnikai előítéletek" - ez a "figyelmeztető" szöveg jelenik meg az Amazon videószolgáltató előfizetőinek, ha meg akarják nézni a Tom és Jerry rajzfilmsorozat valamelyik epizódját.

A sorozatot már régóta vádolják rasszizmussal, főleg amiatt, mert az epizódok során többször feltűnő, Mammy Two Shoes (Két Cipő Asszony) nevű fekete háziasszony karakter a vádak szerint "túlságosan általánosító".

Frank Furedi brit szociológus szerint azonban az Amazon lépése álszent döntés, és teljesen félreértelmez egy negyvenéves rajzfilmet - írja a The Independent.
Brigitta Hosea, egy animációs képzéssel fogalalkozó londoni intézmény igazgatója azonban megvédte a döntést, szerinte ugyanis helyes lépés "a megfelelő történelmi kontextusba helyezni a Tom és Jerryt".

A rajzfilmsorozatot egyébként korábban több tévécsatorna is cenzúrázta. Tom dohányzásai, vagy amikor a szereplőket fekete arccal mutatták egy-egy robbanás után, néha nem mentek át a rostán. A vitatott fekete asszonyt pedig többször is egy vékony fehér nőre cserélték (!), vagy egyszerűen átszinkronizálták.
(HVG nyomán)
Kapcsolódó: