Ilyen még sosem volt: a legfrissebb francia közvélemény-kutatások szerint a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen ma a legnépszerűbb elnökjelölt.
Az Ifop közvélemény-kutató pénteken adta ki felmérésének eredményeit, és ennek alapján története során először a Nemzeti Front jelöltje mind a szocialisták (PS), mind a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) esetleges jelöltjei ellen győzne az elnökválasztások első fordulójában. Legalábbis akkor, ha most vasárnap lennének a választások, amelyek azonban 2017-ben lesznek, és kétfordulós választás van Franciaországban.
Zoom
A Guardian felidézi, hogy a két nagy párt, a szocialisták és a jobboldal választói rendszerint az elnökválasztás második fordulójában "nagykoalícióra lépnek", vagyis összefognak Le Penék ellen, de most ennek nem biztos, hogy akkora jelentősége lesz, a számítások szerint ugyanis egy Le Pen-Hollande párharc esetén a második fordulóban így is a szélsőjobbosnak mondott jelölt győzne. Ez annak is köszönhető, hogy a jelenlegi szocialista államfő, Francois Hollande népszerűsége sosem látott mértékben csökkent, most már a franciák kevesebb mint 20 százaléka támogatja.
(The Guardian - Le Figaro - HVG nyomán)