Szenegálban is regisztráltak ebolás beteget, a fertőzött egy egyetemista, aki a szomszédos Guineából származik, vagyis onnan, ahol az első ebolás eseteket jelentették. A fiatal férfit a főváros, Dakar egyik kórházába szállították.
Szenegált is elérte a Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárvány: az ország egészségügyi minisztere pénteken megerősítette a vírus okozta első megbetegedést.
Awa Marie Coll Seck újságírókkal közölte, hogy a fertőzött egy egyetemista, aki a szomszédos Guineából származik, vagyis onnan, ahol az első ebolás eseteket jelentették. A fiatal férfit a főváros, Dakar egyik kórházába szállították.
A több mint 1500 emberéletet követelő járvány Guineából már Libériára, Sierra Leonéra, Nigériára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt, és a vírus legalább 3 ezer embert fertőzött meg.
A rettegett betegség Szenegálban való megjelenése újabb aggodalmat kelt, mivel az Atlanti-óceán partján fekvő ország a nyugat-afrikai régió legfontosabb közlekedési- és szállítási csomópontja, ahonnan a járvány könnyen továbbterjedhet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járvány súlyosbodására és terjedésének felgyorsulására figyelmeztetett, mondván, hogy a vírus februári észlelése óta múlt héten nőtt a legnagyobb mértékben a megbetegedések száma. Az ENSZ szakosított szervének csütörtöki bejelentése szerint akár a 20 ezret is meghaladhatja az ebolavírussal fertőzöttek száma a járvány során, ami mintegy hatszorosa a jelenleg regisztrált megbetegedéseknek.
A jelenlegi a legsúlyosabb járvány a vérrel és más testnedvekkel terjedő ebolavírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.
(MTI)