A nagykátai rendőrök elfogták azt a két cigányt, akik Tápiószelén és Tápiógyörgyén öregeztek. A 78 és 80 éves védtelen néniket összeverték, felgyújtással fenyegették, végül kirabolták. 
Elfogásuk után felvétel készült a két szőke hercegről. Figyelem, rasszista monitorral rendelkező olvasóink megtekintés előtt állítsák maximumra megjelenítő eszközük fényerejét!
A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Zoltán 24 éves és R. Richárd 18 éves tápiószelei lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy 78 éves tápiószelei néni 2014. augusztus 11-én 1 óra körüli időben arra ébredt, hogy cigányok kutatnak a szobájában. Amikor az idős asszony felkelt, a retkek bántalmazták, kezeit megkötözték, a száját betömték és függönyt tekerték a szeme elé. A magatehetetlen nénit az ismeretlen tettesek megfenyegették azzal, hogy rágyújtják a házat, ha nem adja elő az értékeit. A támadók készpénzt, mobiltelefont és ékszereket tulajdonítottak el a lakásból. Ezt követően az idős asszony kiszabadította magát, azonban a lakásból nem tudott kijutni. Segélykérését csak néhány órával később hallotta meg az egyik szomszéd, aki értesítette a rendőrséget. A sértett a bántalmazás következtében kórházi ellátást igénylő sérülést szenvedett.
A rendőrségre 2014. augusztus 15-én 2 óra körüli időben állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy Tápiógyörgyén az egyik házba ismeretlen tettesek betörtek és bántalmazták az ott lakó idős asszonyt. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy két cigány átmászott az ingatlan kerítésén és kivágta az egyik ablakon a szúnyoghálót, azonban a hátsó, elkerített udvaron lévő kutya ugatni kezdett. A zajra felébredt az otthon tartózkodó 80 éves asszony és kiment az udvarra, ahol észrevette a két cigányt. Ekkor elindult a házba segítséget kérni, azonban az ismeretlen tettesek utána mentek és bántalmazni kezdték. Az ütések következtében a sértett a földre került és nem tudott felállni. Ezt kihasználva a két Balog-kedvenc a házból egy órát tulajdonított el. A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik felébredtek a kutyaugatásra és meghallották a néni segélykiáltását. A sértett a bántalmazás következtében kórházi ellátást igénylő sérülést szenvedett.
A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést, mely során 3 óra 30 perc körüli időben a Tápiószelei Rendőrőrs egyik körzeti megbízottja és a település polgárőre felfigyelt két rejtett erőforrásra, akik sapkában, csuklyában és szövetkesztűben gyalogoltak a vasúti síneken. A tápiószelei és tápiógyörgyei körzeti megbízottak a intézkedés alá vonták S. Zoltánt és R. Richárdot. A két "feketekezűnél" a ruházatátvizsgálás során a rendőrök megtalálták a tápiógyörgyei bűncselekményből származó órát.
A rendőrök a tápiószelei nem hiába születetteket elfogták és a Nagykátai Rendőrkapitányságra előállították. A beszerzett adatok eredményeként megállapították, hogy mindkét bűncselekményt S. Zoltán és társa követte el, ezért gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók a cigányokat őrizetbe vették, az illetékes bíróság 2014. augusztus 17-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.
A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további bűncselekmények elkövetésével.
S. Zoltán és R. Richárd ellen a további eljárást - közpénzből történő fogvatartásuk mellett - a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
(Police.hu nyomán)