Minden magyarországi illetőségű vállalkozásnak fel kell mérnie augusztus 21-éig, hogy pontosan milyen tevékenységet végeznek, s annak mekkora része tartozik a reklámadóról szóló törvény hatálya alá. Eddig az időpontig kell ugyanis az előző adóév alapján számított első előleg bevallását és befizetését teljesíteni.

Jóval szélesebb kört érint a reklámadó-fizetési kötelezettség, mint azt elsőre gondolnánk, ráadásul valamennyi vállalkozás adminisztrációs terheit növelni fogja. Ugyanis a jogszabály nem ad felmentést a bevallási kötelezettség alól azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem érik el az 500 milliós értékhatárt. Elképzelhető, hogy ezt majd éppen a bevallás kitöltési útmutatója fogja pontosítani, de ez idő szerint elvileg minden vállalkozásnak el kell készítenie és be kell nyújtania a bevallását.

Azok sem dőlhetnek hátra, akik elvégzik számításaikat, és mivel nem érik el az 500 milliós értékhatárt, nullás bevallást nyújtanak be. Hiszen egy ellenőrzés során az adóhatóság vizsgálhatja majd a mentesség jogosságát. Vagyis minden vállalkozásnak érdemes pontos nyilvántartást vezetnie arról, hogy mit vett figyelembe reklámadó-kötelezettsége megállapításakor.

A reklámadó törvény minden, a jogszabályi kötelezettségen túlmenő tájékoztatási, marketing vagy értékesítési tevékenységet saját célú reklámnak tekint, melynek költségei után a cégeknek adót kell fizetniük, amennyiben ezek éves összege eléri az 500 millió forintot. A saját célú reklám tárgya lehet a cég terméke, áruja, szolgáltatása, tevékenysége, neve vagy egyéb megjelenése. Ide tartozhatnak például a szóróanyagok, a saját honlap, szabadtéri reklámhordozón, épületeken vagy járműveken elhelyezett logók és egyéb marketingeszközök, a számlalevelekben vagy e-mailen elküldött DM-anyagok, a rendezvények, a padlómatricák (a botlatókövek természetesen kivételt képeznek - a szerk.), és még sorolhatnánk.

Ráadásul a törvény nem írja le az adó földrajzi hatályát, az adókötelezettség és az adóalany meghatározásában csak elvétve találhatók korlátozások Magyarországra, illetve a magyar nyelvű reklám tartalomra vonatkozóan. Az önreklámnál maradva, a „szabadtéri reklámhordozót, valamint a reklám elhelyezésére szolgáló bármely járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosító személy vagy szervezet” elvileg bárhol lehet. Ráadásul ezekben az esetekben a törvény még a „túlnyomórészt magyar nyelvűséget” sem kívánja meg. Azaz a jogszabály szövege alapján pl. nem zárható ki, hogy egy osztrák vagy német cég saját hazájában található ingatlanján feltüntetett reklám után, még ha az német nyelvű is, adókötelezettség keletkezzen.

Az sem biztos, hogy minden ilyen költséget a marketing-költségvetésben kell keresni, és az sem egyértelmű, hogy a költségeknek pontosan mely részét kell figyelembe venni. Saját célú reklám közzététele esetén ugyanis az adó alapja a reklám közzétételével kapcsolatban „közvetlenül felmerült költség”, amely vonatkozásában talán csak a számvitellel is foglalkozó szakembereknek tűnik fel, hogy az bizony nem egyezik meg a számviteli törvényben rögzített úgy nevezett közvetlen költséggel.

Mindezeken felül ráadásul a kapcsolt felek adóalapját összevontan kell meghatározni. A számítási mód ugyan nem idegen a magyar szabályozástól (hasonlót kellett alkalmazni a 2010-2012 között érvényes kiskereskedelmi különadó esetén – melyet egyébként az Európai Unió bírósága a C-385/12 Hervis-ügyben kifogásolt, és jelenleg is ilyet érvényesítünk a helyi iparűzési adó kiszámítása során is), a földrajzi hatály hiánya azonban azt eredményezi, hogy nem csak a cégcsoportba eső magyar, hanem a külföldi cégek reklámköltései is adóalapot keletkeztetnek.

A vállalatcsoportok számára ez a számítási mód kétszeresen is kedvezőtlen lehet. Egyrészt az adómentes legalsó sávba eső 500 millió forintos adóalapot nem külön-külön, hanem együttesen, csak egyszer vehetik figyelembe; másrészt a cégcsoport összesített adóalapja erős progresszivitás mellett akár magasabb sávba is tolhatja őket, mint külön-külön lennének, ezzel is jelentősen növelve az adó összegét.

(Adózóna nyomán)