Szerinte ugyanis kétséges a Gázai övezetre mért izraeli légicsapások jogszerűsége. Navy Pillay egyúttal a konfliktus összes résztvevőjét a nemzetközi jog betartására szólította fel pénteken.
"Mélységesen nyugtalanító jelentéseket kaptunk arról, hogy a civil áldozatok közül sokan, köztük gyerekek, otthonaik elleni csapásokba haltak bele. Az ilyen jelentések nagyon komoly kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy az izraeli csapások összhangban állnak-e a nemzetközi humanitárius joggal és az emberi jogokkal" - jelentette ki Pillay.
Az izraeli hadsereg az utóbbi napokban több mint 1100 gázai célpontra mért csapást, a gázai övezeti palesztin fegyveresek pedig több mint 800 rakétát és 60 aknagránátot lőttek ki izraeli területekre. Palesztin adatok szerint a Gázai övezetben eddig legalább 96 halottja van a támadásoknak, Izraelben médiajelentések szerint kilencen sebesültek meg. Az ENSZ azt közölte, hogy 340 házat romboltak le az izraeli csapások, és kétezer ember vált emiatt földönfutóvá.
Pillay emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi háborús jog szerint a támadások alkalmával meg kell különböztetni a katonai és polgári célpontokat, mindent meg kell tenni a civil áldozatok elkerülése érdekében, a csapásoknak pedig minden esetben arányosnak kell lenniük (azaz egyik fél sem okozhat aránytalanul nagyobb kárt annál, mint amekkorát elszenvedett).
Izrael azzal érvel, hogy a Hamász lakónegyedekbe, lakóházakba telepíti rakétakilövő-állásait, és emberi pajzsként próbálja felhasználni a polgári lakosságot. Pillay szóvivője pénteken leszögezte, hogy ha "egy jottányi kétely felmerül" azt illetően, hogy egy adott épület katonai vagy polgári célpontnak számít-e, már nem jogszerű megtámadni azt.
(MTI nyomán)