Két férfi Debrecen belvárosában megtámadott, késsel megsebesített egy fiatal nőt, ezután elvették az értékeit. A rendőrség keresi az elkövetőket, és a lakosságtól is várja a további információkat a bűncselekménnyel kapcsolatban.
Két férfit keres a rendőrség, akik a múlt pénteken Debrecen belvárosában megtámadtak és késsel megsebesítettek egy fiatal nőt - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Dobó Dénes elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint péntek délelőtt Debrecenben a Hatvan utcában - a Múzeum közben - sétált egy fiatal nő, két ismeretlen férfi megállította és feltartóztatta.
Az ismeretlenek a nőt az átjáróban falhoz szorították, majd egyikük késsel több helyen megsebesítette. A támadók elvették a nő értékeit, majd elmenekültek a helyszínről - ismertette a részleteket a rendőrségi szóvivő. (Az MTI más forrásból származó információi szerint a nőt a mentők könnyű, vágott sérülésekkel vitték kórházba).
Az ismeretlen tettesek körülbelül 20 éves, 170-180 centiméter magas, fekete hajú, átlagos testalkatú férfiak, akik közül az egyik piros, míg társa szürke színű pólót viselt.
A Debreceni Rendőrkapitányság azt kéri, hogy aki látta a bűncselekményt, illetve a két férfival kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a rendőrséget, a bejelentéseket bizalmasan kezelik.
(MTI)