Vona Gábor pártelnök Jakab Péter jelenlegi önkormányzati képviselőt kérte fel a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjének. A politikust a párt helyi alapszervezete ellenszavazat nélkül támogatta a szombaton megtartott polgármester-jelölő taggyűlésen.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Jakab Péter megtiszteltetésnek nevezte, hogy mind a pártvezetés, mind a miskolci tagság bizalmat szavazott neki. Hangsúlyozta: az, hogy mára Miskolcon a Jobbik lett a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz váltópártja, a miskolci jobbikosok összehangolt csapatmunkájának a sikere, amit azzal lehet megkoronázni, ha ősszel megnyerik az önkormányzati választást. Mint mondta, a Jobbik készen áll a városvezetésre, a rend, a megélhetés és az elszámoltatás programjának a megvalósítására.
Kiemelte: rendet fognak tenni Miskolcon, ennek részeként pedig ingyen fogják felszámolni a gettókat. Kétféle embert fognak megkülönböztetni: az építőt és a rombolót, előbbit támogatni, utóbbit üldözni fogják, egyúttal véget vetnek annak, hogy a városban etnikai alapon osztogatnak érdemtelenül milliókat. „A származás se előnyt, se hátrányt nem fog jelenteni a Jobbik vezette Miskolcon"- jelentett ki, hozzátéve: erre ő maga a garancia, aki történetesen zsidó felmenőkkel is rendelkezik, emiatt azonban se előny, se hátrány nem érte a pártban.
(Északhírnök)
Frissítés: Vona: kiállunk mellette, de a zsidóságnak is megvan a felelőssége a köztük és a nemzeti radikális oldal közötti feszültség miatt:
Jobbikos vezetőket kérdeztek Jakab Péter bejelentéséről:
(Forrás: ATV)
2. frissítés: az Alfahír.hu interjúja:
- Kezdjük is ezzel: van egy újabb Szegedi Csanád a Jobbikban?
- Ha nem haragszik, továbbra is megmaradnék Jakab Péternek, annak az egyszerű miskolci magyar embernek, aki szeretné végre élhetővé tenni legalább a szülővárosát. Ehhez ma egyedül a Jobbik politikáján keresztül vezet az út, éppen ezért erről az útról nem vagyok hajlandó letérni, még akkor sem, ha ez a liberális véleményformálókat rettegéssel tölti el nap mint nap. Hogy nekem is vannak a felmenőim között zsidó származásúak? Igen vannak, de úgy gondolom, a miskolciakat nem ez érdekli, hanem az, hogy lesz-e kenyér az asztalon, és rend az utcákon. Amit ma Szegedi Csanád tesz, az nem a magyar nemzet és a viharvert Miskolc felemelkedését szolgálja, ezért az ő útja számomra értelmezhetetlen és járhatatlan.
- Ön és a párt elnöksége tudott már korábban származásáról?
- Gyerekkorom óta tisztában vagyok a felmenőimmel, azzal, hogy nagymamám zsidó származású. Ő egyébként 1925-ben kikeresztelkedett, elkerülte a deportálást is. 11 gyereket nevelt fel egy mezőtúri parasztházban szegénységben, de tisztességben. Tisztában voltam azzal is, hogy dédapám Auschwitzban halt meg. Ennek ellenére 2009-ben nem a Mazsihiszbe jelentkeztem, hanem a Jobbikba, mert azt láttam, ha nem sikerül véget vetni az elmúlt évtizedek rombolásának, akkor - legalábbis Miskolcon - biztosan nem teszi zsebre senki azt a jövőt, ami vár ránk. Azt, hogy zsidó felmenőkkel is rendelkezem, éppúgy mellékesnek tartottam akkor, mint most. Egy antiszemita pártban lehet, hogy a családfát be kell mutatni, a Jobbikban azonban nem azt szokták kérdezni, hogy ki milyen származású, hanem, hogy mit tud hozzátenni a nemzet, illetve a saját települése gyarapodásához.
Ennek ellenére, látva, hogy a Szegedi-ügy kapcsán mekkora médiahisztit vált ki az elvileg toleráns sajtóorgánumokban a hír, hogy egy jobbikos politikus anyukája zsidó, úgy láttam helyesnek, ha a családi hátteremet megismertetem a párt elnökségével is. Ha jól emlékszem, ennek már két éve. Akkor Vona Gábor elnök úr megköszönte, hogy mindezt elmondtam, és további eredményes önkormányzati munkát kívánt a Jobbik soraiban. Most pedig felkért arra, hogy vállaljam el a párt színeiben a polgármester-jelölti feladatot Miskolcon. Persze egyesektől – jellemzően párton kívüliektől – most én is kapok hideget, meleget a zsidóságom miatt. Ezt részben meg is értem azok után, hogy a médiában mást sem hallunk: hogyan akarják zsidó megmondó emberek készpénzre váltani a holokausztot. Lássuk be, nekik óriási felelősségük van abban, hogy ma a magyar társadalom jelentős része úgy érzi: nem azért kell emlékeznünk a holokausztra minden áldott nap, hogy ne fordulhasson elő még egyszer, hanem azért, hogy ne felejtsünk el fizetni érte. Vagyis épp ezek a zsidó vezetők generálják azokat az előítéleteket, amelyekre hivatkozva aztán újabb és újabb antiszemitizmus elleni milliós programokat hívhatnak életre. Akkor, amikor az embereket számlák és hitelek fojtogatják érthető, ha mindezt a magyar társadalom nem akarja finanszírozni. Ez nem antiszemitizmus, hanem a magyar emberek élni akarása.
- A gettófelszámolás és a miskolci önkormányzati választás esélyese lévén nem véletlenül került össztűz alá. A helyi Jobbik révén bekerült a helyi és országos közbeszédbe is a miskolci közbiztonság, valamint a cigánygettó ügye. Mik a miskolci Jobbik főbb javaslatai a rendteremtés terén, hogyan javítaná a párt a közbiztonságot?
- Nyilván az optimális megoldás az lenne, ha április 6-án a Jobbik megnyerte volna a választást, és most azt mondhatnám, hogy a csendőreink által felügyelt közterületekről önfenntartó börtönökbe fognak kerülni a bűnözők. Tekintettel arra, hogy 2018-ig ezzel valószínűleg várni kell, abból kell főznünk, amink van. Vannak törvényeink, jogszabályaink, amelyeknek a hatóságok jelenleg nem akarnak érvényt serezni. Vannak rendőreink, önkormányzati rendészeink, gyermekvédelmiseink és még sorolhatnám, akiktől ma a városvezetés nem várja el a rendeltetésszerű jogalkalmazást. A mi feladatunk tehát alapvetően az, hogy a hatóságokat visszavezessük a munka világába, elvárva tőlük a rendteremtést szolgáló jogérvényesítést. Hiába van ugyanis közel 140 rendész a városban, ha nem intézkedik. Ma azt tapasztaljuk, hogy miközben a törvénytisztelő állampolgárokon a legapróbb jogszabályokat is igyekeznek behajtani a hatóságok, addig a jogsértő, igénytelen embereknél a legdurvább törvénytelenségeket is lezseren elnézik. 2012-ben pl. Miskolcon a kirívó mértékű gyorshajtás megszűnt, nyilván azért, mert a traffipax mögött intézkednek a rendőrök a bevételt ugyanis szállítani kell. Más a helyzet az avason, ahol a jogsértővel szemben nem lépnek fel, hiszen vele konfrontálódni kell, ráadásul a büntetést sem fogja befizetni. Vagyis a hatóságok ma ott támadnak, ahol kevesebbet kell konfrontálódni. Ahhoz, hogy ezen változtassunk, nem elsősorban pénz kell, hanem szemléletváltás, amit a Fidesz kormány ellenszelében is végig tudunk vinni.
Emellett véget kívánunk vetni annak is, hogy a rendőrség a saját munkáját értékelje, a saját maga által előállított statisztikák alapján. Jelenleg a rendőri vezetők azzal vannak elfoglalva, hogy a számadatok jók legyenek, amit úgy is el lehet érni, ha apátiába süllyesztik a lakosságot: ha valaki nem tesz feljelentést, a statisztika érdemi munka nélkül is javulni fog. Éppen ezért mi azt mondjuk, ne a rendőrség értékelje a saját munkáját, hanem tegye ezt meg a lakosság maga, hogy az egyenruhások a számok helyett végre az embereknek akarjanak megfelelni.
Miskolc közbiztonságát csak akkor lehet érdemben javítani, ha ezt a szemléletváltást véghezvisszük.
- A Fidesszel szemben önök azt mondják, ingyenesen kell felszámolni a cigány gettót. Mik a helyi Jobbik elképzelései a felszámolás mikéntjéről, mit lehet kezdeni a bűnözői életmódot folytató családokkal?
- Ahhoz, hogy a gettókat fel tudjuk számolni, tudnunk kell, hogyan jöttek létre: a városvezetés bizonyos városrészekben elfeledkezett a jogszabályokról, így az ott élőket maga helyezte törvényen kívül. Velük szemben semmit sem várnak el, csak azt, hogy négyévente a szavazataikat olcsón meg lehessen vásárolni, illetve rájuk hivatkozva lehessen ún. felzárkóztató programokon keresztül milliókat eltüntetni nyomtalanul. Ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtassunk, ismét nem pénz kell, hanem szemléletváltás. Az elmúlt 24 év alatt szándékosan kiillesztett embereket vissza kell illesztenünk a társadalomba, de nem úgy, hogy adunk, hanem úgy, hogy elvárunk. Elvárjuk azt, hogy a szociális ellátásért cserébe rendezze önerőből a környezetét, és az életét. Ha ezt megteszi, pénz nélkül is megáll a gettósodás, és elindul a visszarendeződés folyamata a normális állapotok felé. Ha a gettólakó nem hajlandó beállni a sorba, még mindig fel tudunk kínálni neki két lehetőséget: vagy elhagyja a várost, vagy bekerül oda, ahol a jogsértők helye van, ez pedig a börtön. Persze felvetődik ilyenkor az a kérdés is, hogy hova fognak költözni. A válasz egyértelmű: oda, hol engedik nekik a jogsértő életmódot, pl. az önkényes lakásfoglalást vagy az áramlopást. De ez a hely garantáltan nem Miskolc lesz. Összességében nem a gettókat fogjuk egyik városrészből a másikba költöztetni több millióért, ahogy azt a Fidesz teszi, hanem a törvényt fogjuk beköltöztetni a gettókba, ezzel megvalósítva Miskolcon a valódi esélyegyenlősége: a törvény mindenkire egyformán fog vonatkozni származástól függetlenül.
- Korábban azt mondta: értékteremtő munkahelyeket fognak teremteni, s a miskolci kis- és középvállalkozásokkal fognak stratégiai megállapodást kötni. Hogyan kell elképzelni a munkahelyteremtést?
- Miskolc fejlődését az elmúlt két évtizedben két tényező gátolta: a bankok, akik fejőstehénnek tekintették a városunkat, és a kormányok, amelyek a folyamatos forráselvonások következtében fogatlan oroszlánná tették az önkormányzatot. Mi velük szemben azt mondjuk, a jövő az önfenntartó településé, amely nem külső forrásoktól várja a megoldást, hanem maga termeli meg azt, ami a saját működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Miskolc bővelkedik földben és képzetlen munkaerőben, ennek ellenére ma a város élelmiszertermelése néhány PR uborkából áll, és pár csont sovány szürkemarhából. Szakszerű termeléssel el fogjuk érni, hogy a város mezőgazdasági lehetőségeit maximálisan kihasználva mind a közintézményeink, mind a lakosság a piaci ár alatt jusson hozzá jó minőségű miskolci élelmiszerekhez, az alulképzett munkaerő pedig megfelelő szakmai irányítással kereseti lehetőséghez. Nem a multik kiszolgáltatottjai leszünk, hanem legfőbb konkurensei.
Városunk földrajzi adottságai tálcán kínálják a zöldenergiát, legyen szó a miskolci fejlesztésű, mégis méltatlanul háttérbe szorított magas hatásfokkal működő napelemről, a Sajóra építhető örvényerőművekről, vagy a szennyvíziszap energetikai hasznosításáról. Valódi rezsicsökkentést akarunk, és ehhez meg is vannak úgy a lehetőségeink, mint a politikai akaratunk.
A belső fogyasztást helyi pénz bevezetésével fogjuk ösztönözni, elérve azt, hogy miskolci fogyasztó miskolci vállalkozástól vásároljon. Ebben természetesen maga az önkormányzat fog élen járni azzal, hogy a helyi beruházásokon a helyi cégeket juttatja megrendeléshez, akik ezáltal újabb munkahelyekkel és fogyasztókkal járulhatnak hozzá városunk talpra állításához. Szemben a Fidesszel, mi nem a pártkasszát akarjuk gyarapítani, hanem a várost.
- Fontosnak nevezte a korrupció elleni harcot. Mennyire szövi át a várost, és mit lehet tenni ez ellen?
Hogy mennyire szövi át azt csak sejtjük azok után, hogy képviselőként is szinte lehetetlen közérdekű adatokhoz hozzájutni Miskolcon. A mintegy 20 milliárd forintos vagyon fölött diszponáló Holding gazdálkodása ily módon egy fekete doboz, amibe csak akkor fogunk belelátni, ha városvezetőként végre kinyithatjuk. Akkor viszont minden olyan esetben vizsgálatot fogunk kezdeményezni, ahol akár csak a gyanúja is felmerül a közpénzek nem megfelelő felhasználásának. Jelenleg úgy kalkulálunk, hogy Miskolcon a korrupció kb. a költségvetés 10 százalékát érintheti, vagyis ha sikerül véget vetni a valóban mindent átszövő mutyinak, máris 3-4 milliárd forintot fordíthatunk évente a politikusbűnözők gyarapítása helyett munkahelyteremtésre.
Kapcsolódó: