A bukott államtitkár, aki annyira túlárazta vasúti projektjeit, hogy az még Orbán Viktornál is kiverte a biztosítékot, most újabb projektbe fogott. Le akarja nyúlni Esztergomot. Ez ellen még a szolgalelkű fideszesek is tiltakoznak. Völner Pál fellelkesülve azon, hogy a baloldal korábbi castingjai milyen nagy sajtónyilvánosságot kaptak, gondolta, ő is szervez egy fideszeset Esztergomban.
Immár a második olyan forduló után, amikor nagy többséggel elutasították jelöltjeit a helyiek, június 30-án, hétfőn harmadszor is ugyanazokkal készül nekifutni a falnak. Polgármesterjelöltje, dr. Pák Gábor hetvenhez közelítő orvos-vállalkozó, akinek Völner több mint tíz évig volt az ügyvédje, négy szavazatot kapott a Fidesztől. (Látható a legfontosabb szempont?) Ennél kissé jobban szerepelt Erőss Gábor FIFA-bíróasszisztens (Orbán embere), ő hat szavazatot is begyűjtött a nyolcvanból. Sasvári Gézát (a helyi kijáróember), szintén nagy fölénnyel utasították vissza. Hiába ígérte korábban a Fidesz helyi elnöke, György Róbert, hogy teljes cserét hajtanak végre a képviselők között. Ennek ellenére Völner annak a Pócsföldinek a jelöltségét akarja keresztülerőszakolni, aki a Meggyes-féle biztosítási csalás ügybe keveredett. Nem kell izgulni, Völner addig szavaztatja a fideszeseket, amíg azok nem az ő jelöltjeit fogadják el.
Ilyen jelöltekkel erős csapata lesz a Fiatal "Demokraták" Szövetségének, de mire kiderül, legalább jókat fogunk röhögni. Októberig még van idő bőven.
Tamás Nem Meggyes