Befektetőkhöz és az előfizetőkhöz fordul a Népszava, miután svájci tulajdonosa jelezte, hogy nem finanszírozza tovább a baloldali szennylapot.
Láposi Elza, a kiadó ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón elmondta: csaknem tízezer új előfizetővel vagy havi 10-15 millió forintnyi támogatással lenne képes fennmaradni a lap, amely a kiadóval együtt mintegy hetven "embert" foglalkoztat. Ha ehhez nem jutnak hozzá, nagyjából két hónapig biztosított a működésük.
Végső elkeseredésükben elővették a régi jó kommunista jelképet, a nyomtatott lapszám is az alább látható rajzzal jelent meg címlapján. De nem csak az "illusztráció", a történtek tálalása is Rákosiékat idézi: úgy állítják be, mintha a "demokráciaellenes" Fidesszel kerülne sor egy újabb harcra (remélhetőleg ez lesz a végső), abban reménykedve, hogy így talán hajlandók a zsebükbe nyúlni a még esetleg életben lévő elvtársak - holott sajnos nem erről van szó, a Fidesz csak a száját jártatja, de nem hajlandó fellépni a nemzetellenes zsidó média ellen (pl. úgy "kinyírták" a Klubrádiót, hogy végül ingyen frekvenciát adtak neki, az RTL Klubnak megkegyelmeztek, miután boncolgatni kezdte a párt kényes ügyeit, a baráti hitgyülis szekta tévéjéhez egy ujjal sem nyúlnak stb. stb.) - mint maguk a népszavások is bevallották, arról van szó csupán, hogy a svájci tulajdonos nem akar több pénzt elfecsérelni a pocsék újságjukra...
Zoom
(Kuruc.info - MTI nyomán)
Frissítés: 29 milliót kaptak január óta az adónkból, még többet követelnek
Az MTI bővebb hírében további ínyencségek szerepelnek.
Például kiderül, hogy Elza elvtárső azt is elmondta, a baloldali pártok sem akarják támogatni őket, az MSZP is azt közölte, hogy, miként tavaly, úgy idén sem tud hozzájárulni a működésükhöz.
Az is kiderült, hogy tavaly januártól idén júniusig a 14 ezres példányszámú Népszava listaáron 29 millió forintnyi, a 45 ezer példányban eladott Népszabadság 91 millió forintnyi állami támogatást kapott (a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap pedig – amelyekből együttesen 45 ezret adnak el – összesen mintegy másfél milliárd forintot).
Az ügyvezető igazgató szerint "a rezsim tárháza" kifogyhatatlan a tekintetben, hogy miként lehet elnémítani médiumokat, csorbítani a véleményszabadságot. "A Népszavát úgy, hogy meghalasztanak bennünket" – fogalmazott.
Németh Péter főszerkesztő hozzátette: nem a jobboldali lapoktól szeretnék elvenni a támogatást, csak "kiegyensúlyozottságot kérnek a források elosztásában" (és közben ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek közpénzek hűtlen kezelése vádjával). Szerinte "egy normális országban megengedhetetlen, hogy a baloldali lapoktól elfordul az állami hirdetői piac".
A főszerkesztő olyan szolidaritást kért, amelyet nemrég az Origóval vagy a reklámadóval kapcsolatban már felmutatott a "magyar" sajtó.