Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenlegi vezetője lesz az új budapesti rendőrfőkapitány, Tóth Tamás július 1-jével a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyetteseként dolgozhat tovább. Ennél több személyi változást egyelőre nem tervez a belügyminiszter. Pintér a hvg.hu tudomása szerint már rég meg akart szabadulni Tóthtól, aki állítólag nem az ő embere volt.

Bucsek Gábor
Pintér Sándor szerint rend van, a rendőrség teljesítménye túltett az előző éveken. A nem megfelelő teljesítmény miatt mégis lecseréli a budapesti rendőrfőkapitányt, Tóth Tamást, értesült a hvg.hu. A hírt belügyminisztériumi források is megerősítették. Július 1-jével a fővárosi főrendőri széket a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) eddigi vezetője, Bucsek Gábor foglalja el. A kiemelt bűnügyi szervezet irányítását pedig megbízott vezetőként Bezsenyi Mihály láthatja el, aki igazgatóhelyettesből lép előre. Más főkapitányok cseréjét nem tervezi Pintér Sándor, aki terveit körvonalazta a Hír TV-ben.
A személycserék révén mindenhol Pintér Sándor emberei vannak pozícióban. Eddig ezt Tóth Tamás miatt nem lehetett kijelenteni. Amikor Pintér Sándor 2010-ben a második Orbán-kormány belügyminisztereként az új rendőri vezetést összerakta, abba az egybe nem volt beleszólása, hogy a fővárosi rendőrök parancsnoka ki legyen. Tóth Tamás – akkori V. kerületi kapitány – mellett nem csak Rogán Antal polgármester lobbizott, hanem – információk szerint – édesanyja, a Fidesz akkori gazdasági igazgatója is segíthette fiát a pozíciószerzésben.
Rivalizálás is lehet?
A Nemzeti Nyomozó Iroda élére esélyesnek tartották a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi vezetőjét, Derzsy Pétert, aki Pintér Sándor másik emberének, a Nemzeti Védelmi Szolgálatot vezető, Bolcsik Zoltánnak a beosztottja volt. Állítólag Derzsynek nem felhőtlen a viszonya új főnökével, Bucsek Gáborral, ezért a belügyi források is felvetették, kérdés, hogyan tudnak majd együtt dolgozni. A hvg.hu kérdésére megjegyezték, hogy a BRFK rendészeti parancsnokának, Kuczik Jánosnak a széke nem inog. Kuczik számára biztosíték, hogy Papp Károly révén került ebbe a pozícióba, így valószínű, nem nyúl hozzá Bucsek Gábor. Pedig a lap tudomása szerint az új budapesti főrendőr viszonylag szabad kezet kapott, így ha akar, vihet magával embereket az NNI-től.
Minderről Tóth Tamás 2010-ben a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy „nem gondolom, hogy ez számított volna, hiszen akkor az előző kormány idején ez óriási hátrány lett volna, és akkor nem neveztek volna ki a Belváros rendőrkapitányának. Valakiről csak a munkája, az eredményei alapján lehet véleményt mondani. Egyébként meg nem politikus vagyok, hanem rendőr.” Tóth Tamásnak többször ajánlottak más helyet az elmúlt négy évben: többek között megyei főkapitányi széket és a büntetés-végrehajtás egyik vezetői posztját, de azokat rendre visszautasította. Most mégis az utóbbi szervezethez kerül; a bv általános parancsnok-helyettesi székét foglalja el, ami szakmailag visszalépést jelent.
Tóth Tamásról a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) középvezetője a hvg.hu-nak név nélkül azt említette meg, hogy a fővárosi főrendőr személyiségileg és szakmailag is hosszú évekre visszamenőleg az egyik legmegosztóbb és legkevésbé elfogadott ember volt. „Nem tudta maga mellé állítani a beosztottait. Parancsnok volt, nem vezető” – tette hozzá.
(HVG nyomán)