(1401) Szép lassan kiderül az igazság

Tibor bá’ online

 

A Rochesteri Egyetem kutatócsoportja released by University of Rochester researchers a közelmúltban hozta nyilvánosságra kutatási eredményeit, aminek ismeretében aligha fogtok tapsikolni. Ugyanis kiderült, hogy a nagy valószínűséggel a légszennyezés okozza az egyre nagyobb gyakorisággal előforduló skizofréniát és autizmust.

~q393Egészen pontosan arról van szó, hogy a légszennyezés fiatal kísérleti egerek agyában gyulladást okozott, ami károsan hat ki a „fehér anyag” kifejlődésére. Az emberi agy ezen részéről tudott, hogy szerepe van az autizmus és skizofrénia kialakulásában.

A kutatók szerint, amikor az egereket igen kicsiny légszennyezésnek tették ki életük első néhány hetében, olyan neurológiai abnormalitásokat mutattak, amik embereknél is kimutatható a két nevezett betegség esetében. Az abnormalitásokat elsősorban hím egereknél tapasztalták, ami megfelel annak, hogy férfiaknál és fiúknál nagyobb számban diagnosztizálják ezt a két betegséget.

A kutatók azt is észlelték, hogy a szennyezett levegőben élő egerek agyában a szokásosnál sokkal több jeltovábbító glutamátot találtak. Az agyakban a vegyi jeltovábbítók közül glutamátból van a legtöbb, és jelentős szerepe van a tanulásban. It plays a key role in learning and memoryRáadásul, ha az agy nem jut elég glükózhoz, annak szerepét átveszi a glutamát. Azonban a túl sok glutamát károsítja, sőt el is pusztíthatja a neuronokat az általa túlgerjesztett sejtekben szabad gyökök létrehozásával. Ugyanakkor autista és skizofrén egyének agyában is a szokásosnál több glutamátot találtak.

Végül néhány szót a skizofréniáról, amiben szenvedők abnormális viselkedést produkálnak és nem képesek érzékelni a valóságot. [a mi házi skizofrénünk a mosógép szerelő] Tipikusan a szimptómák közé tartoznak: hamis vélekedés, hallucinációk, zavaros gondolkodás, inaktivitás, csökkenő barátkozási hajlam és érzelmek kifejezése. Amerikai megfigyelések szerint a lakosság 0,5 százaléka skizofrén, akiknek élettartama kb. 15 évvel rövidebb az átlagnál.

_________________________________

Ha érdekel! A John Hopkins University kutatói szerint a légszennyezés káros hatásának kivédésre meglepően jól vizsgázott a brokkoli. Amire már Kínában is rájöttek, ahol aztán van szenny a levegőben éppen elég. Persze az is lehet, hogy az amerikai brokkoli lobby megvette a John Hopkins University-t. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________

11 gondolat erről: „(1401) Szép lassan kiderül az igazság

  1. Nyilvánvalóan nem csak a „légszennyezés”, hanem mindenfajta „szennyezés” szerepet játszhat ebben, a lényeg a bevitt anyagokon, nem a módján (lélegzés) van, nem beszélve a nem közvetett, hanem a közvetlen mentális szennyezésről (tv).

    Sokan úgy gondolják, hogy az ember már „késztermék” mikor megszületik és később már csak a mérete változik ill. egyre több információ kerül a fejébe tanulás és tapasztalás módján. Ez viszont nem igaz, egy csecsemő „félkész termék”, ami fejlődik nem csak méretében, hanem „minőségében” is (a szinapszisok, neuronok szintjén is), a nevelés elengedhetetlen része az értelmes felnőtté válásnak.
    A szennyezések (kémiai és mentális), ezt a folyamatot siklatják ki, meghatározott irányba (elbutulás, elfogadás, téves valóságértelmezés…). A levegő, étel, stb… kémiai úton, az oktatási rendszer, média, mentális úton végzi a dolgát. A „rendszer” kitermeli (legyártja) a maga idiótáit, amire szüksége van, a megalkuvás és a nyálfolyatós konzumidiotizmus jegyében. Természetesen ennek szélsőséges velejárói a különböző konkrét mentális betegségek megszaporodása, de ez szinte mindenkit érint, csak a többségnél ez nem nyilvánvaló és nem ilyen látványos, de azért „ott van” :).
    Ez tettenérhető többek között abban, hogy jelenlegi életformánkkal a döntő többségnek nincs semmi gondja, az egyedüli problémája, hogy nincs elég pénze hozzá. Ha mindenkinek megtízszereznék a fizetését holnaptól, boldogan dagonyázna a jelenlegi mentális fekáliában, semmi gondja nem lenne vele.

    Ez ugye nem új dolog.

  2. A diagnózis rám is áll,megállapítom,skizofrén vagyok.. 😀

    A légszennyezés nem csak ezeket a betegségeket okozza,még nagyon sokfélét.Pontosan ezért nem szívesen költöznék el innen ahol lakom, a jó levegőről..Ugyanis most már nem csak a pénzt és egyéb dolgot kell mérlegelni,(tájfun,földrengés,víz,háborúk stb.)hanem a tiszta levegőt is..

  3. 1-2:
    Ez nem spanyol viasz. Arról van szó, hogy egyes mentális zavarok 70 éve egyáltalán nem voltak. Más zavarok pedig megsokszorozódtak. Most kiderült, hogy miért.

  4. Én, amikor a Lipóton jártam (nem félreérteni! – látogatóként), azt figyeltem meg, hogy majd minden betegnek vmilyen légzőszervi problémája is volt. Meg persze, akik jobban voltak, nagyban cigiztek. Az Alzheimer-kórt meg az alumíniummal hozzák összefüggésbe, mi is kidobtuk a jó kis alu-kuktánkat, amikor az első hírek erről jöttek. Most vehetnék nikkelből 100-szor annyiért….ehh, marad a zománcos lábas.

    Szerintem a skizofrénia a normális tudat módosult állapota. Nem véletlen, hogy a drog is előidézhet ilyet. Az orvosok persze elvannak azzal, hogy hajlam, plusz kiváltó tényező.

  5. 4:
    Szerintem a skizofrénia a normális tudat módosult állapota”

    Szerintem a skizofrénia a sok kelkáposzta evéstől van. Melyikünknek lehet igaza? 😀

  6. Ábel1: Szerintem a skizofrénia a normális állapot.

    Ábel2: Nem, Ábel1, ez badardság, neked nem is lenne szabad létezned, én vagyok a normális!

    Ábel3: Maradjatok már csöndben, dolgozni szeretnék!,

    🙂

  7. 5-6:
    Ó, a szkeptikusok, ők csak a saját kételyeikben nem kételkednek…
    🙂

  8. 5:
    OFF
    Tibor ’bá, személyes tapasztalatom mondatja ezt velem, lehet, hogy túl szubjektív, vagy nem ide való. Közvetlen családtag az illető (ma gyógyultnak számít), amikor rohama volt, olyan teljesen új dolgokat, információkat mondott hihetetlenül egzaltált állapotban, amire egyébként soha nem került volna sor, soha egyikünk fejében nem fordult volna meg szinte biztos. Teljesen tisztában volt a környezetével és jóllehet szalonképtelen és veszélyes volt, semmi ostobaságot, vagy butaságot nem hallottam tőle. Leginkább egy félelmetes darabban egy túlzásba vitt színészi alakításhoz hasonlított az egész fellépése.
    ON

  9. 5. „Szerintem a skizofrénia a sok kelkáposzta evéstől van. Melyikünknek lehet igaza?”
    Ez pontosan így van Tiborbá! Nálad az igazság.
    Már kisgyerek koromban tudatosodott bennem, eme étek hihetetlenül rosszindulatú tulajdonsága.
    Ezért, soha nem ettem meg. S lám, messze elkerült a skizofrénia!
    Élő példa vagyok erre!

  10. Nem igaz, én mindig szépen megettem a kelkáposztát, és lám, nem vagyok skizofrén.

    Á2: Dehogynem!

    Á1: Kuss, nem és kész! 🙂

  11. 10:
    Ábel, Te javulsz, mert az előbb még hárman voltatok… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük