Megszavazta a homokos "házasságot" legalizáló törvényt a luxemburgi parlament szerdán, a jogszabály megteremti az azonos nemű "párok" örökbefogadási jogát is.
A parlament nagy többséggel, ötvenhat igen szavazattal, négy szavazat ellenében fogadta el a tervezetet, amelynek értelmében ezentúl "két ellenkező vagy két azonos nemű személy is házasságra léphet". A törvény legvitatottabb pontja, hogy az azonos nemű "párok" számára is lehetővé teszi az örökbefogadást.
"Luxemburg szolidárisabb és igazságosabb lesz" - jelentette ki a képviselőházi vita során Felix Braz igazságügy-miniszter. A katolikus hagyományokkal rendelkező állam 2004-ben engedélyezte az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát.
Hollandia (2001), Belgium (2003), Spanyolország (2005), Svédország és Norvégia (2009), Portugália és Izland (2010), Dánia (2012), valamint Franciaország és Nagy-Britannia (2013) után Luxemburg lesz a tizenegyedik európai ország, amelyben törvényes a buziházasság.
A jogszabály az elfogadása után hat hónap múlva fog hatályba lépni, az első "házasságok" ennek alapján 2015-ben köttethetnek meg.
(MTI nyomán)