Elutasította az ügyészség Csókási László hivatali visszaélés miatt tett feljelentését. Csókási azért fordult az ügyészséghez, mert miután tavaly szeptemberben pincérként dolgozott Orbán Ráhel és Tiborcz István esküvőjén, novemberben megkereste a Nemzeti Nyomozó Iroda, és tanúként beidézték egy eltűnt telefon miatt. A kihallgatáson DNS-mintát is kértek Csókásitól, amit ő először megtagadott, de miután büntetéssel fenyegették meg, akarata ellenére adott.
Az ügyészség a feljelentést azzal utasította el, hogy nem történt bűncselekmény. Csókási a blogján közzétette az elutasító határozatot. Ebből az is kiderül, hogy az esküvőn két iPhone 4S típusú készülék tűnt el két vendégtől. A nyomozás során összesen 26 embertől vettek DNS-mintát, köztük nemcsak dolgozók, hanem vendégek is voltak.
A határozat arra az eddig megválaszolatlan kérdésre is felel, hogy a kis értékű lopás ügyében miért a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztálya járt el: azért, mert az országos rendőrfőkapitány az ő hatáskörükbe utalta. Erre a hivatkozott jogszabály szerint akkor van lehetősége, ha szervezett bűnözés elleni fellépés miatt ez indokolt, vagy ha "a bűncselekmény elkövetőjére vagy az elkövetés körülményeire tekintettel szükséges". A főkapitány ebben az esetben ez utóbbi pont alapján rendelkezett.
(Origó)