Bölöni megható köszönőbeszédet mondott, Székelyföldet is megemlítette annak kapcsán, hogy érezte: Kovásznától és Sepsiszentgyörgytől Gyergyószentmiklóson át Marosvásárhelyig az itteni emberek mindig mellette álltak. Igen, ez így van, de veszem észre, hogy telik az idő – alig merem leírni –, s bár mi, „idősebbek” igenis emlékezetünkben tartjuk, követtük külföldi edzői pályafutását, sikereit, a fiatalabb nemzedék tagjait nem érintette meg annyira ez a két díjazás. Igaz, a most már hetvenkét éves sportlegenda 1987-ben távozott az országból, nyugaton focizott, majd edzősködött sikeresen, Franciaországban telepedett le. De otthonának mindig is Marosvásárhelyt tartotta, s oda is sokszor hazajár.

A bukaresti sportgálán többeknek is köszönetet mondott, köztük Mircea Lucescunak, a román válogatott egykori és mai edzőjének. Ő volt az, aki visszahívta a válogatottba. Ugyanis a remekül teljesítő Bölönit 1980-ban kihagyta a keretből – azért sem írom ki a nevét! – V. S. szövetségi kapitány, csak azért, mert magyar volt. Lehet, hogy fentről szóltak, nem kell a magyar, mert Románia Magyarországgal került egyazon selejtezőcsoportba, de az edzőtől kitelt, hogy saját nacionalizmusától vezérelve tette meg a lépést. Ám Románia, mint a történelem folyamán korábban sohasem, most sem verte meg Magyarországot. Ezt csak tetézi, hogy első ízben éppen akkor győzedelmeskedett a rivális fölött, amikor már Bölöni volt a román válogatott edzője.

No de visszatérve 1981-re: Lucescu került a válogatott kispadjára, ő meg másfél évnyi kihagyás után visszahívta Bölönit a keretbe. Emlékszem, első mérkőzésén, amit Svájcban játszottak, s gól nélküli döntetlenre állt az eredmény, mindössze az utolsó percben léptette pályára, amikor szögletrúgás következett, remélve, hogy becsavarja onnan a kapuba, mint ahogyan a vajdahunyadi Corvinul ellen tette a marosvásárhelyi ASA játékosaként nem sokkal korábban, amikor a hunyadi csapatot éppen Lucescu edzette, sőt, idős fejjel, még játszott is. Hasonló gólt lőtt Bölöni válogatottként Törökország kapujába, amikor Marosvásárhelyen 3–1-re győztek. Ám akkor Svájcban nem jött össze, még oda sem ért, már ellőtték a szögletet, igaz ő kapta az átadást, kapura is lőtte, de abból akkor nem lett gól. De utána sorozatosan játszott, végigküzdötte a mérkőzéseket. Ő volt az első, aki elértre a száz válogatottságot. Száznyolcszor öltötte magára az államjelvényes (címernek azt nem lehetett nevezni) mezt, ám európai mércével csak százkettő számított igazi nemzetközi mérkőzésnek. Az is szép eredmény. Több is lehetett volna, ha a rosszindulatú edző ki nem hagyja. Bölönit kétszer választották az év játékosának Romániában. Jóval többször is lehetett volna, ha nem éppen Bölöninek hívják.

Nem semmi, hogy a magyar Bölöni Lászlót Romániában sportlegendává nyilvánították! Különben, ezt a 2025-ös esztendőt nyugodtan Bölöni László évének lehet nevezni, hisz Magyarországon életműdíjat kapott, Romániában sportlegendává nyilvánították, hamarosan megjelenik életrajzi könyve, valamint egy dokumentumfilm is sikeres karrierjéről.

No meg, ismétlem meg a magyarországi díjazása utáni jegyzetemben leírtakat: sikeres labdarúgóként ő volt az erdélyi magyarság egyfajta nagykövete, tudásával, tehetségével, szorgalmával, korrektségével, úriemberségével lenyűgözte még a nacionalisták zömét is.

Ismét gratulálok, Bölöni László!

Bölöni László a román sportgálán. Fotó: Sportfoto Press / Halmágyi Zsolt Loránd