Félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra
2025. március 22. 22:35
Az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra - közölte az Agroinform.hu felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
A szakportál felmérése szerint ezekben a hetekben több mint félmilliónyi kiskertben összesen mintegy 35-40 ezer hektáron kezdik meg a tavaszi munkákat, a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
A közleményben ismertetik, hogy a kutatásukban részt vevő félezernyi válaszadó 54 százaléka 100 négyzetméternél kisebb kertet művel, 29 százalékuknak 200 négyzetméternél nagyobb terület is rendelkezésre áll erre a célra.
A túlnyomó többség, 87 százalék a lakóház körül található udvart vagy kertet műveli, de 20 százaléknyian vannak, akik a lakástól távolabbi zártkertben, nyaralóban vagy egyéb elkerített kertben (is) tevékenykednek, 7 százaléknyian el nem kerített termőföldön is fenntartanak kiskertet.
A válaszok alapján a kiskertekben termesztett zöldségek közül a paradicsom és a paprika a leggyakoribb, ezek a kiskertek 98 százalékában fordulnak elő. Szintén magas, 85 százalékos az uborka és más tökfélék aránya, a gyökérzöldségek is jelen vannak a kertek 83 százalékában. Hüvelyesekkel a kiskertet művelőknek 74 százaléka foglalkozik, ugyanennyien termesztenek salátát és egyéb levélzöldségeket. Káposztaféléket 47 százaléknyian, burgonyát pedig 45 százaléknyian termesztenek.
A kiskertre fordított időt tekintve jelentősen szóródtak a válaszok, a felmérésben részt vevők 57 százaléka heti szinten legfeljebb tíz órát tölt a kiskertben a tavasztól őszig terjedő időszakban. 26 százaléknyian ugyanakkor minimum 20 órát írtak heti kertészkedésre, ami naponta átlagosan legalább három órát jelent - közölte az Agroinform.hu
A válaszadók 96 százaléka többé-kevésbé rendszeresen juttat vizet az ültetvénye legalább egy részére. Az öntözővíz fő forrása leggyakrabban a területhez tartozó fúrt kút, illetve az összegyűjtött esővíz. Vezetékes vízzel - annak magas költsége miatt - csupán az érintettek 18 százaléka öntöz rendszeresen.
A közleményben kitértek arra, ha gyümölcsfák is vannak a kiskertben, azok gondozása leggyakrabban a tavaszi metszést jelenti, a tulajdonosok 81 százaléka fordít erre gondot. 54 százaléknyian évente 1-2 alkalommal megelőző permetezést végzenek. A válaszadók 44 százaléka időnkénti trágyázással, 41 százalékuk pedig öntözéssel is segíti a gyümölcsfák fejlődését, 12 százaléknyian vannak olyanok, akik a gyümölcsfát egyáltalán nem gondozzák, csupán éréskor szedik le a termést.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Latorcai János hangsúlyozta, hogy lehet bármilyen jó egy kormányzati stratégia, a megvalósításukhoz mindig kellenek az új lehetőségeket kereső, jobbra törekvő, sikeres termékeket előállító vállalkozások.
A hazaárulást fizeti meg az Atlantikum azoknak a szélsőségeseknek, akik hajlandóak ártani honfitársainak - sőt talán élvezik is ezt. Hungarofób hazudozással szolgálják meg a bankszámlájukra nyugatról utalt pénzt.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott módosító indítványa szerint szivárványszínű díszkivilágítással lenne szükséges ellátni az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániát. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményben reagált Barabás Richárd javaslatára.