Megkapta a legmagasabb orosz állami kitüntetést Szergej Lavrov
2025. március 22. 11:09
Hetvenötödik születésnapja alkalmából a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Első Meghívott Szent András Apostol Rendet adományozta Vlagyimir Putyin elnök Szergej Lavrov külügyminiszternek.
"A hazának tett kiemelkedő szolgálataiért, az Oroszországi Föderáció külpolitikai irányvonalának kialakításához és megvalósításához való nagyszerű hozzájárulásáért, sokéves eredményes állami tevékenységéért Szergej Viktorovics Lavrov orosz külügyminiszter az Első Meghívott Szent András Apostol Rendjével kitüntetendő" - hangzott az elnöki rendelet, amely pénteken jelent meg az orosz jogszabályok hivatalos közlésének honlapján.
Az Első Meghívott Szent András Apostol Rendet kiemelkedő állami és közéleti személyiségek, katonai vezetők, a tudomány, a kultúra, a művészet és a gazdaság jeles képviselői kapják meg olyan kivételes szolgálatokért, amelyek hozzájárulnak Oroszország jólétéhez, nagyságához és dicsőségéhez. A renddel külföldi államok vezetőit is kitüntethetik.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Latorcai János hangsúlyozta, hogy lehet bármilyen jó egy kormányzati stratégia, a megvalósításukhoz mindig kellenek az új lehetőségeket kereső, jobbra törekvő, sikeres termékeket előállító vállalkozások.
A hazaárulást fizeti meg az Atlantikum azoknak a szélsőségeseknek, akik hajlandóak ártani honfitársainak - sőt talán élvezik is ezt. Hungarofób hazudozással szolgálják meg a bankszámlájukra nyugatról utalt pénzt.
Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott módosító indítványa szerint szivárványszínű díszkivilágítással lenne szükséges ellátni az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániát. A beadványt több politikus is provokációnak nevezte. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményben reagált Barabás Richárd javaslatára.