Új élet a romokon

A templom ajtaja és az 2019-ben a református egyház fenntartásába visszakerülő iskola kapuja öt méterre áll egymástól. A megélt hit valóságában ekkora távolság sem húzódik köztük. Sinkó-Páricsi Babett lelkipásztor azon kevesek egyike az országban, akit két gyülekezetbe is beiktattak: a négy kilométerre fekvő Hodászon több mint két évtizede pásztorolja a nyájat. Tizenhat éve rendszeresen átjárt Kántorjánosiba hirdetni az Igét. 2023-ban felmerült: helyben lakó lelkészre vágynak itt is! Földrajzi értelemben ez nem távolság, ám lélekben másképp élik meg a hívek. Ha karnyújtásnyira elérhetik őt az eklézsia tagjai, az presztízst, biztonságérzést ad nekik. A lelkésznő csak a lehetetlen szót nem ismeri. Égi és földi kapcsolatait mozgósítja, és ahol mások bizonytalankodnak, ő szilárdan hisz az Isten útmutatásában. Két választást kínált nekik az Úr: vagy belenyugodnak az életveszélyessé vált templom nélkülözésébe, vagy szüntelenül imádkoznak, és közben teljesítik küldetésüket.

Az utóbbi mellett voksoltak. Annyi áldást és segítséget tapasztaltak meg a felújítás folyamán, amennyit a legmerészebb álmaikban sem reméltek. – Családegyesítésként éltük át a megpróbáltatásokat. Bár két község, két gyülekezet, két templom, a szimbiózis nyilvánvaló. Korábbról már gyümölcsöző munkakapcsolatot alakítottunk ki Hadadi Lajos építészmérnökkel, ő tervezte a hodászi templom renoválását, megelégedésünkre. Közösen áttekintettük a pénzügyi és műszaki lehetőségeket – idézi fel a kezdeteket Sinkó-Páricsi Babett. „Megoldjuk!” – ezzel a megnyugtató mondattal nyújtott kezet az egyeztetés végén a szakember. Ezzel a parókia felújítását, egyelőre lelkileg, befejezettnek tekinthették. – Gombhoz a kabátot – folytatja a lelkipásztor. – A templomra figyeltünk, de lelki szemeink előtt megjelent a település közepén a reformátusság intézményi központja.

Iskolapélda a helyi gyülekezet, a presbitérium, a Nyírségi Református Egyházmegye, a Tiszántúli Református Egyházkerület, valamint a kivitelező, az Imbrex 95 Kft. és az állam együttműködése. Gyors számvetést végeztek: a külső felújításra, újravakolásra, aljzatbetonozásra, a tetőszerkezet cseréjére mintegy nyolcvanmillió forintot kellett előteremteni. A helyiek megőrizték a kezdeti lelkesedést, a támogatási források megszerzését és a kapcsolatok megteremtését Gaál Sándor teológiai tanár, esperes vállalta magára. 2020. január 15-én láttak hozzá az első kapavágással a nagyszabású munkálatokhoz. Két hónap múlva hazánkban is regisztrálták az első covidos betegeket. A járvány idején a kántorjánosiak sokadjára ismét Istenhez fordultak. – Nem létezik olyan akadály, amelyet az Úr el ne hárítana a népe feje felől – vallotta mindig a hívekkel együtt a lelkipásztor. – Som János, a cég ügyvezetője azzal nyugtatott meg, ha nem lenne rá elég a pénz, akkor is befejezik a munkálatokat: „Megoldjuk!” – meséli Sinkó-Páricsi Babett.

Szállóige lett ez a kijelentés. Vidékfejlesztési támogatásból negyvenmillió forintot, egyházi közösségi célú támogatásként húszmilliót kaptak, a kormányzattól tizenötmillió érkezett. Számolgatták az önerőt: ötmillió forint kell a padokra, hárommillió a tűzzománc számlapú toronyórára, két és fél millió a csempézésre. Aki csak meg tudta mozdítani a kezét, önkéntes szolgálatot vállalt. Kicserélték az elektromos vezetékeket, egyedi tervezésű, kovácsoltvas csillárt készíttettek, benne a reformátusok címermadarával, a főnixszel, valamint a napkoronggal, LED-világítással modernizálták a szószéket. Hosszú időre rendbe akarták hozni az Isten házát. Az orgona kimaradt az eddigiekből, de a presbiterek és a lelkész újból elővették a számológépet. Egy orgona felújítása legalább tizenkétmillió forintba kerül, de Kántorjánosiban másfajta számítás szerint gondolkodnak. Mit tehetnek hozzá a gyülekezet tagjai és a két lelkipásztor? Egyikük a garázsát ajánlotta fel a tároláshoz, Csonka József beosztott lelkész adogatta a sípokat a mester keze alá, így nem kellett segédmunkást fizetni. Isten áldása kíséri ezt is, az újonnan megépített hangszer az idén már teljes pompájával és csodálatos hangzásával kíséri majd az istentiszteleteket.

A kivitelezők is nagy egyetértésben tették a dolgukat. Hadadi Lajos megerősítette: a bizalom megszületett, megfelelő kommunikációval mindent elértek. Beszélgetőpartnereink Isten kegyelme mellett a szoros együttműködést emelték ki. Barátságok szövődtek, félszavakból értik egymást. Ez a kapcsolati tőke kamatozott a parókia felújítása tekintetében is. Régi álmuk ölt testet. Mert hogyan mutatna egymás mellett a vadonatúj templom és a viseltes külsejű parókia? A Kandela Tender Kft. alapítója, tulajdonosa, ügyvezetője, Hadadi Lajos ismét a megnyugtató szavait vette elő: megoldanak mindent, mert már nem lehetne félbehagyni… A számítás szerint tizenegymillió-nyolcszázezer forint kell a minimumterv megvalósítására a parókia felújítását illetően. Ebből ötmillió forint érkezett a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, hármat rakott össze a gyülekezet.

– Számolt azzal, hogy esetleg nem lesz elég forrás a befejezéshez? – kérdezem az egyházi és önkormányzati ingatlanok felújítására szakosodott vállalkozót. – Hogyne. Akkor saját zsebből tettem volna hozzá a hiányzó összeget. Ekkora összefogás láttán erkölcsileg sem tehettem volna másként. Szabad kezet kaptam a beruházásban, és ez igen nagy felelősség. Már a hodászi templom felújítása folyamán láttam, mennyire tartják az adott szavukat a gyülekezet tagjai, a presbiterek, a lelkészek, az adományozók, ennek megfelelni nagy tisztesség számomra.

Ehhez jöttek a további ötletek. Megmentették a százötven éves cserépkályhát, a lelkészhajlék egyik dísze lesz. Az önkéntes szolgálatra itt sem kellett senkit sem buzdítani. Amint a gyülekezet tagjai egymás hite által épülnek, a felújításban is ösztönzi őket a többiek odaadó munkája.

Gál Elekné hatvanhét éve tagja a kántorjánosi gyülekezetnek. Három fia közül kettő presbiterként szolgált. A legfiatalabb gyermeke két nappal a gondnokká választása után hagyta itt őket örökre egy közlekedési balesetben. Időben kis különbséggel, hat héttel korábban a férjét temette el Sinkó-Páricsi Babett. Mariska nénivel egymásnak is lelki támaszt nyújtottak. A nyolcvannégy éves asszony még ma is a gyülekezet aktív tagja. – Csak menni nehéz, de valaki mindig elvisz az istentiszteletre. Hiányérzet gyötör, ha nem tudok eljönni az Isten házába. Mindent megtalálok itt, amire nekem a földön szükségem lehet. Prédikációt, zsoltáréneklést, hitben járó testvéreket. Tudom, hova megyek, ha elköltözöm…

A többiek teszik hozzá: Mariska néni olyan mimózaszeletet, vargabélest, pizzát süt a rendezvényekre még most is, amelyeknek nincs párja.

Szerencsi Károlyné Érsekújvárról költözött ide 1982-ben. Már a második ciklusban presbiter. – Mondtam a jelöléskor, nekem nem kell funkció ahhoz, hogy szolgáljak. Megszoktam az idősellátásban – hatvanhét évesen szereztem meg a szociális gondozói végzettséget –, hogy a gyülekezetben is törődjek a betegekkel, öregekkel. Sajnos nemrég vesztettem el a férjemet, ötvenhárom évnyi házasság után. A három gyermekem, a hét unokám a környéken él, hétvégeken látogatnak meg, így az időmet azokra fordítom, akik nélkülözik családjuk törődését. Felhívom a figyelmet az egyházfenntartói járulékra, beviszem a perselypénzt, ha valaki nem tud személyesen jönni a templomba. Még Messenger-felelősnek is kineveztek – mosoly ragyogja be arcát –, ugyanis a huszonöt és az ötven éve konfirmáltaknak találkozót szervezünk. Lánykoromban a Gutrai nevet viseltem, most összehívom a világból őket, akik talán soha nem látták egymást. Egyszer az életben fogjanak kezet, ne csak az Atya előtt derüljön ki a vérségi kapcsolat.

Elek Istvánné főgondnok beleszületett a hitbe, járt templomba, de lassan kiüresedett a kapcsolata Istennel. A Teremtő azonban nem engedte el a kezét, szólt neki érthetőbben: egy műtét közben leállt a szíve, újraélesztették, de élet és halál mezsgyéjén rezgett a léc… – A gondolkodásom gyökeresen megváltozott – idézi fel a harminc évvel ezelőtti történetet. – Olyan erős hittel ajándékozott meg az Úr, amelynél többet nem is kaphattam volna. Észrevette rajtam a környezetem is az újjászületést. Több éve szolgáltam presbiterként, amikor főgondnoknak választottak. Nemes megbízatás, a példaadást tartom fontosnak. Egész életemmel legyek Jézus tanúja! – hangsúlyozza.

A vargabetűkhöz egyébként is hozzászokott, a jó megjelenésű asszony fodrász szeretett volna lenni, de szigorú édesapja nem engedte. Esztergályosnak tanult. Testvérei szerszámkészítők, a férje lakatos. Túllépett a sajátos életpályán, ezt hangsúlyozza: – A lelkipásztor és a főgondnok közti közeli kapcsolat, szinte baráti viszony olyan összhangot teremt, amelyben gyorsan szárba szöknek a gondolatok, a megvalósításnak pedig nem az akadályait, hanem a lépcsőit látjuk.

Balogh Zsuzsanna művészettörténész, rajztanár, jogász – de nem erről ismerik a községben. Projektmenedzser, az európai uniós alapok lehívásához szükséges ismeretekből is szerzett oklevelet. – Végtelenül örülök annak, hogy a Mintaiskola nevű országos programban előkelő helyen, az első öt között végeztünk. Olyan oktatási-nevelési intézmények pályázhatnak, amelyek hátrányos helyzetű gyermekeket nevelnek. Vállalásaink közt szerepel, hogy csökkentsük a lemorzsolódást, pedagógiai mintaprogramokat, közösségfejlesztési modelleket valósítsunk meg – mondja.

– Először hirdettek meg ilyen pályázatot, és 2024 szeptemberében kaptuk az értesítést a sikerről. Nettó százötvenhárommillió forintot kaphatunk felzárkóztatásra az Európai Uniótól. Eszközbeszerzés, fejlesztés, rendezvények szervezése, szakértők foglalkoztatása, közösségépítés. Gondos gazda módjára igyekszünk majd a legeredményesebben hasznosítani a támogatást – tájékoztat sikereikről.

Tóth András, a Mintaiskola természettudományimodell-felelőse az Ökoiskola státusz elérésének fontosságát emeli ki. – Külső és belső követelményeknek akarunk megfelelni Isten és az emberek előtt – fogalmaz a fiatal pedagógus.

Az iskola fenntartói feladatait 2019 óta a református egyház látja el. Batiziné Kujbus Anita magyar–ukrán szakos tanár, a Kántorjánosi Református Általános Iskola és Óvoda főintézményvezető-helyettese. Arról beszélgetünk, hogyan reagált a tantestület a változásra. – Mi nem csak táblacserés iskola akartunk lenni – fejtegeti a fiatal szakember, aki a szomszédos Hodászon lakik, ott tanított, de Kántorjánosiba hazaérkezett. – Lassan elhagyták az intézményt az egyházi irányítástól tartó pedagógusok. Nyugdíjba mentek, máshol kerestek állást. Szokatlan volt nekik a hétfő reggeli áhítat. Belekényelmesedtek, hogy a fenntartóval ritkábban találkoztak, itt viszont a szomszédos irodában találják a lelkipásztort. A maradók ugyanakkor lelkileg, szakmailag, pedagógiailag kiteljesedtek. Nekem az istenhit nemcsak a napjaim része, hanem a lételemem. Az ötödik osztályban például visszautalok a reggel olvasott Igére. Már a hétindító áhítaton látjuk, miként alakul az egész hetünk. Tátott szájjal hallgatják a lelkipásztort a gyerekek. Lelkiségük, magatartásuk, egész lényük tükrözi, nekik Jézus a példa, a társaikban testvéreket látnak. Mintha kicserélték volna őket – meséli.

Az iskola aulája adott otthont az istentiszteleteknek, amíg a templomot újjávarázsolták. A Bibliából vett idézetek mellett erkölcsi parancsokat olvashatunk a táblákon, lépcsőkön, a karzat korlátján. Az ebédlőben asztali imát mondanak akkor is, ha nincs felnőtt a közelben. Áldásbékességgel köszönnek. A rendszeres templomba járást Csonka József beosztott lelkipásztor kis kártyákkal, ajándék plüssjátékokkal, ezernyi aprósággal ösztönzi. A jó pásztor című könyvsorozatát Jézusról, a Lélek gyümölcseiről, a prédikációról és a tízparancsolatról állította össze. Itt született, itt maradt, rácáfolva az ismert mondásra: senki sem lehet próféta a saját hazájában. Már a tizennyolcadik születésnapja előtt két héttel presbiterré választották. Nyolc hangszeren játszik.

– Az újfehértói református iskolában tanultam az egyházi intézményben folyó munkát – halljuk tőle. – Azt tapasztalom, jót tesz a tanulóknak az osztályonként szervezett áhítat, a csendesség, az Istenre figyelés. A fenntartó által használt iroda egyben „menekülőbázis”, lelkigondozói szoba. Szabadidőmben a település történetéről olvasok. A kétezer lelkes Kántorjánosiban hatszázan reformátusok, ötszázan görögkatolikusok, mintegy százan római katolikusok, néhányan kisegyházhoz sorolják magukat. A magyar gyökerű romák, a romungrók mindnyájan reformátusok. A népességfogyás bennünket is érint, 1890-ben kétszáz keresztelést kértek, tavaly tizenötöt. Sokan kivándoroltak Amerikába az 1920-as években. Korábban a meggy és a szőlő adott tekintélyt a falunak, mára ez megszűnt. A családom 1894-ben költözött ide Kisvarsányból, két generáción át bekerültnek mondták a felmenőimet. Például a Gál család – Mariska néni rokonsága – 1646 óta él Kántorjánosiban. Innen mindent elérek, ami az értelmiségi léthez szükséges. Az Úristentől pedig egyforma távolságra vagyunk mindannyian – hívja fel a figyelmet.

– Nálunk a Szentlélek a biztonsági őr – búcsúzik Sinkó-Páricsi Babett, utalva arra, hogy itt nincs iskolaőr. – Az Úr vigyázza lépteinket, hogy jó irányba haladjunk.