Fejezzék be Karácsonyék a törvénysértésre felbujtást!
Sajtóhírek szerint az elmúlt napokban nyilvánosan és háttérbeszélgetések során Karácsony Gergely főpolgármester és fő famulusa, Kiss Ambrus folyamatosan hergeli a közvéleményt, arra buzdítják híveiket, hogy vegyenek részt a Pride nevű melegfelvonuláson és minden idők legnagyobb, ilyen jellegű demonstrációját kívánják megszervezni.
Azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési törvény módosítását, amely szerint tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért, a nemzeti kormány pedig egyértelművé tette, hogy céljuk, hogy olyan nyilvános rendezvények, mint a Pride gyermekektől elzárva kerülhessenek csak megtartásra.
Mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek tudniuk kell, hogy miért tilalmazott annak a magatartása is, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen - a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére - részt vesz. A visszaélések elkerülése érdekében e magatartásokat a módosítás szabálysértéssé minősíti azzal, hogy a szabálysértésért pénzbírság szabható ki az elkövetővel szemben, amelyet adók módjára, behajtandó köztartozásként kell végrehajtani.
Ha arra gondolunk, hogy majdnem pucérra vetkőzött emberek mutogatják magukat egymáshoz dörgölőznek szexuális szándékkal, akkor ez közszeméremsértésnek is minősülhet.
Ezek alapján felszólítjuk a Magyar Péter és Gyurcsányék által lélegeztetőgépen tartott fővárosi vezetőket, hogy fejezzék be a törvénysértésre felbujtást és a társadalomra veszélyes zavarkeltést!
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
Az MNB előrejelzése szerint az idén éves átlagban 4,5-5,1 százalék közötti infláció várható, míg 2026-ban 2,9-3,9 százalék között, 2027-ben pedig 2,5-3,5 százalék között alakul a fogyasztóiár-index.
Egy közösség dönthet úgy, hogy feltételekhez köti a beköltözést és az ingatlanszerzést a területén, mert nincs már elég ingatlana és nem bírja a kommunális infrastruktúrája, vagy éppen csak a hagyományait szeretné megőrizni.
Egy apáca és egy ferences szerzetes vezetésével csendes elvonulásokat szerveznek katolikus nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton. Takács M. Klarissza ferences szegénygondozó nővér szerint a csend gyógyít, tisztít és segít észrevenni a belső kérdéseket, amelyek talán már régóta várják a választ.