Szakmai tapasztalatból fakadó élő tanúságtételek és történeti visszatekintések vezettek közelebb a betegellátás és gyógyító szolgálathoz a Hit és gyógyulás című konferencián. A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza idén hetedik alkalommal adott otthont az eseménynek.
Topolánszky Ákos köszöntőjében egy diakónus lelkész gondolatait idézte: „Nem a jutalomért és háláért szolgálok, hanem hálából és szeretetből. Jutalmam, hogy tehetem.” Az 1873-ban leírt gondolatot tartalmazza a nemrég megjelent Filadelfia – diakonisszák két diktatúra szorításában című könyv, amely a Bethesda Kórház kényszerbezárás előtti, 1938–1951 közötti időszakát és a diakonisszák szolgálatát mutatja be.
A fórumon először a kötet egyik szerzője, Erdős Kristóf, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem műhelyvezető mentortanára tartott előadást „Jutalmam, hogy tehetem” – Hit és gyógyulás összefüggései a Bethesda Gyermekkórház történetében címmel.
A történész előadásában a kórház történeti hátteréről, illetve a diakonisszák szolgálatának jelentőségéről beszélt, amely a betegek ápolásától az árvák gondozásáig számos területre kiterjedt. Hivatásukban az irgalmas samaritánusról szóló példabeszéd vezette őket. Szolgálatuk nemcsak a kórházakra korlátozódott, hanem az úgynevezett külmunka is fontos része volt mindennapjaiknak: betegeket, időseket látogattak, és árvaházakban, leányintézetekben is szolgáltak. A diakonisszák könyörülettel gondoskodtak a betegekről, mindig szem előtt tartották a Megváltó szeretetét, így tudták végezni szolgálatukat elfásulás nélkül – jegyezte meg a Bethesda egykori igazgatója, Bodoky Richárd.
Erdős Kristóf előadása
A történész kiemelte, hogy az országban szükség volt jól képzett diakonissza testvérekre, ezért mind szakmai, mind lelki felkészítésük rendkívül igényes volt. Cselekvő hitük tette különlegessé szolgálatukat a gyülekezetekben és társadalomban egyaránt, jelenlétük közösségformáló volt. A diakonisszák szaktudása és lelkülete példát mutat ma is az orvosok, ápolók és gondozók számára, akik szemléletüket követve igyekeznek gondozni a rájuk bízottakat az egyházi fenntartású egészségügyi, szociális intézményekben.
Az alapító Németajkú Református Leányegyházközség anyagi gondjai miatt 1909-ben az ország református gyülekezeteiben gyűjtés kezdődött. A Filadelfia Diakonissza Egylet részben az összegyűjtött adományokból, részben kölcsönből megvásárolta a kórházat, és 1951-ig működtette azt. A Bethesdában országosan is elismert gyógyító tevékenység folyt. Az egyletet és az alapítványt 1951-ben, a római katolikus szerzetesrendekhez hasonlóan, felszámolták.
A történeti visszatekintést követően Kishonti Rolland gyermeksebész az afrikai missziós kórházakban szerzett személyes tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Pályafutását a Bethesdában kezdte, amikor Dizseri Tamás volt az intézmény vezetője, tőle tanulta, hogy csak akkor lehet jó orvos, ha a szakma szeretete igazi emberszeretettel párosul.
Kishonti Rolland képekkel és videóval mutatta be afrikai missziós szolgálatát
A gyermeksebész 2005-től fogva tizennégy éven át dolgozott Kamerunban. A nyugat-afrikai ország lakosságát súlyos fertőzések és vírusok sújtották, amelyek megfékezésében nagy szerepük volt az országba érkezett katolikus misszionáriusoknak, orvosoknak és ápolóknak. Fontem településen egy kis rendelőből egy teljes kórházat hoztak létre a helyiek a világ számos országából érkezett egyházi és egészségügyi szakemberrel közösen. A térség életében és ellátásában jelentős javulást jelentett az áramellátást biztosító vízerőmű megépítése, óvodákat, iskolákat, asztalosüzemet és templomot is építettek a misszionáriusok segítségével. A jobb egészségügyi, oktatási ellátás mellett az élő Ige is egyre több emberhez eljutott. A polgárháborúban is fontos támaszt és menedéket jelentett a fontemi kórház és környéke a helyieknek.
A gyermeksebész Kamerun mellett Kenyában, Nairobiban is dolgozott. A felekezeti kórházak különleges hivatása, hogy dolgozói olyan közösségként működjenek a beteg és családja javára, amely képes segíteni és táplálni a beteg lelki megújulását is. Ennek a közösségnek a létrehozása és megtartása az egyházi kórházak legfőbb kihívása, egyben legnagyobb erőssége. Az Afrikában töltött évek alatt Kishonti Rolland számtalan csodát látott munkatársaival együtt. Azt tapasztalta, hogy az intézményvezetők mind hívő emberek, akiket az érdek nélküli cselekvés vezet. Fáradságot nem kímélve foglalkoznak a betegekkel, a diakonisszák szemléletéhez hasonlóan adják át hitüket és tudásuk legjavát. A gyermeksebész fontosnak nevezte az akkreditált ápolóképzést is, amely hosszú távon biztosíthatja az egészségügyi ellátás működését.
A missziós beszámolót kerekasztal-beszélgetés követte Topolánszky Ákos, a Bethesda Gyermekkórház intézményi lelkipásztorának moderálásával. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Hegyi Henrik, a kisvárdai Szent Damján-kórház főigazgatója és Toldy-Schedel Emil, a budapesti Szent Ferenc-kórház főigazgatója egyebek között arról beszélgettek, hogy a gyógyítás miként válik küldetéssé az általuk vezetett kórházakban. Velkey György azt a lelkületet emelte ki, amelyet a diakonisszák is képviseltek, hogy a gyógyításnak a lelki támogatás is a része. Nemcsak a betegek, hanem a dolgozók testi-lelki egészsége is hangsúlyos, hogy megmaradjon, erősödjön a motivációjuk a betegellátásban. A Szent Ferenc-kórház és a Szent Damján-kórház igazgatója is a keresztyén lelkület vezette odafordulást emelte ki, valamint azt, hogy a holisztikus szemlélet mindegyik intézményben kiemelt fontosságú, így a hozzájuk érkezők is bizalommal tudnak fordulni a kórház dolgozóihoz.
Az intézményvezetők az egészségügyi ellátást azért is tartják missziós területnek, mert kórházukban a szakértelem és a diakónia szorosan együtt működik. A hitet a kórházi közösség szempontjából is fontosnak mondták. A dolgozók közös imaalkalmai és közösségi programjai mind segítenek abban, hogy egymásra is odafigyelve tudják elvégezni a betegápolási, gyógyítási szolgálatot.
A kórházi vezetők felidézték: többször voltak tanúi annak, hogy emberi sorsok fordultak meg. Nem ritka, hogy imádkoznak egy-egy műtét előtt, és történtek olyan gyógyulások, amelyek a csodával határosak. A kórházban lévő betegek lelkigondozásáról úgy vélekednek, hogy már az is gyógyító erővel bír, amikor valaki megkérdezi tőlük, hogy hogy vannak. A gondoskodást a betegnek éreznie kell, lelkészeik, papjaik, az egészségügyi szakemberek mind odafigyelnek rájuk: az egyházi fenntartású kórházakban ez a hozzáállás is többletet jelent.
Topolányszky Ákos arról is érdeklődött a kórházigazgatóktól, hogy mi vezeti őket a szolgálatukban. Velkey Györgynek fontos az alázat, az együttérzés, úgy véli, ezekből kell építkezni. Hegyi Henrik Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita lelki útmutatásaiért adott hálát, amelyek mindig erőt adnak neki. Toldy-Schedel Emil pedig a cselekvő hitet emelte ki, és küldetésüknek nevezte ennek a továbbadását.