Égi behívót kapott Georgescu-Kovács Emil Szabolcs

2025. március 21., péntek, Nyílttér

A Székely Mikó Kollégiumban végzett diákok írtak rám nemrég. Összerezzentem. Pontosan harminchárom évet zuhantam vissza összeroskadva az időben, hiszen akkor ismertem meg néhai Kovács Emil Szabolcs egykori osztálytársamat, született Georgescu, ahogy az osztályban szólítottuk. Gimnazistákként harmincketten fejeztük be tanulmányainkat az alma mater falai között.

  • Georgescu Szabolcs afrikai küldetésen. Fotó: Háromszék archívum
    Georgescu Szabolcs afrikai küldetésen. Fotó: Háromszék archívum

Régi fényképek jutottak eszembe, előkerült egy felvétel, amelyet a biológiatanár készített egy kirándulás alkalmával, és Szabi már akkor ökölbe szorított kézzel guggolt mellettem. Édesapja, néhai Georgescu Emil edző volt, aki a fizikai nyers erőbe vetette minden bizalmát. Ez a nevelési forma nem minden esetben garantálta a gondtalan gyermekkor felhőtlen örömeit, viszont sikerrel járt. Az együtt töltött iskolás évek összekovácsoltak, az elmúlt csekély negyed évszázadban tudtunk egymás dolgairól.

Kovács-Georgescu Szabolcs, ahogy katonaként ismerték, több mint 13 éven át szolgálta a válságkezelést a világ legveszélyesebb térségeiben. Pályafutása során olyan országokban dolgozott, mint Elefántcsontpart, Gabon, a Közép-afrikai Köztársaság, Dzsibuti, Koszovó, Afganisztán, Pakisztán, Mali, Burkina Faso, Niger és Csád. Ezekben a missziókban a Francia Idegenlégióval, a Francia Hadsereggel és más nemzetközi szervezetekkel működött együtt, kiemelkedő szakértelmet és elhivatottságot tanúsítva. Különösen jártas volt a magas kockázatú területeken a személyi védelem terén, pályája utolsó szakaszában diplomáciai biztonsági tisztként tevékenykedett. Emellett adminisztratív, képzési és kapcsolattartási feladatokat is ellátott. Munkatársai és felettesei keményen dolgozó, kiváló vezetői képességekkel rendelkező szakemberként ismerték, aki mindig is a becsületesség és megbízhatóság mintaképe volt. Kiválóan együttműködött katonai és polgári hatóságokkal, nehéz helyzetekben is magas színvonalon teljesített.

A szolgálatból visszavonulva hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. Dolgozott bankban, családot alapított, majd vállalkozásba kezdett. A nyugalmat kereső egykori légiós tiszt nagyon hirtelen, negyvenhárom éves korában kapta meg égi behívóját, hátrahagyva két kiskorú gyermekét, feleségét és e földi világot.

Alássan jelentem, a Székely Mikó Kollégium E. osztályának létszáma harminckettő, hiányzik szül. Georgescu-Kovács Emil Szabolcs.

Szakmai hagyatéka és emberi nagysága tovább él mindazokban, akiknek életére hatással volt.

Pihenése legyen csendes az anyaföld ölelő hantjai alatt.

Huszár Szilamér

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2025-03-21: Közélet - :

Athéntól Sepsiszentgyörgyig

Az Erasmus+ programban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium huszonegy diákot és négy tanárt fogadott, akik a 1st General High School of Agia Paraskevi athéni iskolából érkeztek.
2025-03-21: Közélet - :

Antal Árpád március 15-i beszéde (Önkormányzati szemle)

Kedves ünneplő, emlékező sepsiszentgyörgyiek!
Egyszer, egy március 15-én jó volna arról beszélni, hogy milyen könnyű volt, milyen gondtalan a múlt. Jó volna egyszer úgy tekinteni önmagunkra, mint akiknek minden megadatott az évezredek során, harcok, megpróbáltatások, áldozatok nélkül. Jó lett volna csak várni csendben, hogy meglegyen mindaz, amire vágyunk mi, magyarok itt, a szülőföldünkön.