Raisz Anikó: elindult a regisztráció a TeSzedd! programra

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)

Hozzátette: Magyarország legnagyobb önkéntes hulladékgyűjtési mozgalmát, a TeSzedd! programot április 7. és 13. között tartják, az akcióban önkéntesként és koordinátorként is részt lehet venni. Az eszközökről és az összegyűjtött hulladék elszállításáról a szervezők gondoskodnak – erősítette meg.

Kitért arra, hogy már 13 éve rendezik meg, és egyre népszerűbb a kampány, tavaly több mint 700 helyszínen segítettek az oktatási intézmények, és mintegy 2300 helyszínen több mint százezer ember vett részt benne. Várják az önkormányzatokat, civil szervezeteket, vállalati szférát is, alapvetően a háztartási jellegű hulladédok összegyűjtésére fókuszálnak, ami biztonságosan gyűjthető. A középiskolásoknak pedig közösségi szolgálatként is beszámít ez a rendezvény – mondta. Raisz Anikó a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt is elmondta, hogy tavaly 860 tonna hulladékot gyűjtöttek össze. A veszélyes hulladék, akkumulátor, gumiabroncs nem gyűjthető a Te szedd! keretében, azt a hulladékradar alkalmazásban kell jelezni.

Ajánlott tartalom

Az elektronikus partik epicentruma a Szigeten: bemutatkozik az új Delta District

A „Nagyszínpad utáni élet” kiteljesedését ígérik a Sziget szervezői a fesztivál most bejelentett friss helyszínével. A Delta District partiháromszöge az elektronikus zenei kultúra vibráló központjává válik, benne a Yettel Colosseum immár ikonikussá vált amfiteátrumával, a látványában, fény- és hangtechnikájában is megújuló arénával, BOLT Night Stage néven, valamint egy vadonatúj helyszínnel, a The Club-bal. Az „éjszakai negyedben” fellépő mintegy 100 előadó között pedig ott lesz Armin van Buuren, Boris Brejcha, Amelie Lens, Steve Angello, Don Diablo, Vini Vici, Mathame, Miss Monique, Alok és sokan mások.