Kevesen tudják, hogy a Kossuth-ereklyéket őrző református templomok sorában Debrecen és Monok után Dabas temploma is figyelmet érdemel. Itt őrzik ugyanis azt az olasz iparművészeti műremeket, az úgynevezett Kossuth-koszorút, amit az emigrált politikus Torinóból küldött atyja sírjára. A „magyarok Mózese” és családja történetének ugyan csak egy rövidebb epizódja játszódott a településen, Dabas mégis sokat tud mesélni az 1848-at megelőző eseményekről, a nemzeti érzelmek fedezékéről és a hősükhöz való hűséges ragaszkodásukról. Riport Dabasról.
– Húzzák össze a kabátjukat, mert én már sok templomban voltam, de biztosan ez a leghűvösebb! – vezet minket Sinkovicz Richárd a dabasi református templomépület vastag falai közé. A lelkipásztor szereti felkészíteni a látogatókat a meglepetésszerű hidegre, de van más egyéb is a templomban, amiről jó előre tudni.
A Kossuth-koszorú a dabasi templomban
Ahogy belépünk, a padsorok mögött valósággal virít a koszorú. Tekintélyes mérete van, színei kápráztatóak. Közelebb menve nyiladozó virágok, könnycseppektől csillogó levelek rajzolódnak ki rajta és hét égetett porcelánrózsa. Ez a Kossuth koszorú, amit 1880 óta őriznek a dabasi templomban. Örökzöld, hervadhatatlan, a '48-as eszmények őrzője.
1880-ban, az emigrációban élő Kossuth Lajos édesapja halálának negyvenedik évfordulójára porcelánkoszorút készíttetett Torinóban. Az olasz iparművészeti alkotást a közadakozásból felújított dabasi síremlék nyilvános felavatására postázta. A síravatásnak komoly híre kelt, a helyi kúriákat megnyitották, a hírlapok a Pestről történő lejutásról tájékoztattak, a Kossuth-bankót otthonukban őrizgetők végre kapcsolatot találhattak a szabadságharcos hőssel. Így történhetett meg, hogy közel hatezren gyűltek össze a sírnál a jeles napon. Dabason azóta is mély tisztelettel ápolják Kossuthék emlékét.
– A gyülekezet számára nagy büszkeség a Kossuth-ereklye ittléte – mondja Sinkovicz Richárd, aki 2023 óta lelkésze a dabas–inárcsi társegyházközségnek. Viszont a város értékeit szívükön viselő polgárokon és az idelátogató iskolásokon kívül kevesen tudnak a létezéséről. Saját bevallása szerint ő sem hallott a Kossuth-koszorúról dabasi szolgálata előtt. Azóta viszont lelkesen gyűjti az információkat, mint helyi lelkipásztor küldetésének érzi, hogy a szélesebb közönséggel is megismertesse a relikviát.
Sinkovitz Richárd lelkipásztor
Megtudjuk, hogy az Országgyűlési Tudósítások miatt Kossuthot 1837 és 1840 között börtönbe zárták, ezzel komoly egzisztenciális gondot okozva családjának, hiszen az ekkor még nőtlen Kossuthnak idős apjáról és a négy testvéréről is gondoskodnia kellett. Az 1838-as jeges árvíz elől először Maglódra, majd az év októberében Dabasra költöztek egy Wesselényi Miklós közbenjárásával rendelkezésükre bocsátott és lakhatóvá tett kúriába. Ez az úgynevezett Kossuth-ház, ami a templomtól pár száz méterre ma is megtalálható, és jelenleg galériaként, helytörténeti múzeumként működik.
A Kossuth-ház
Valentyik Ferenc gazdálkodó, a város díszpolgára és szenvedélyes helytörténész mesél az épületről. Ha elkezd felgöngyölíteni egy témát, mindig kettő-három lesz belőle, történelmi kiadványait fellapozva bárki elmélyülhet a környék múltjába. – Itt mindennek története van! – mondja mosolyogva.
– Egy esküvő és egy temetés köti ide a családot. Kossuth Lujza, a legidősebb leány ebből a házból ment férjhez Ruttkay József abonyi földbirtokoshoz. 1839. június 13-án pedig itt halt meg Kossuth László, az édesapa. Halálában nagy szerepe volt annak, hogy a fia büntetését huszonkét hónap után még négy évvel megtoldották. Az igaztalan ítélet és az aggodalom vitte sírba – meséli Valentyik Ferenc. Az édesapa temetése teljes csendben zajlott a községben, Bécs a halott Kossuth Lászlótól is tartott. Fiát természetesen nem engedték ki a börtönből végső búcsút venni tőle.
Kossuth Lajost azonban nem törték meg a börtönévek. – Nyelvet tanult, Shakespeare-műveket fordított, talán van is, ami megmaradt belőle. Tulajdonképpen mindent megtett, amit akkor a cenzorok engedtek, hozzájutott könyvekhez, ki tudta használni az idejét. Az hatóságok úgy hitték, hogy mint Wesselényi Miklóst vagy Lovassy Lászlót, őt is megtöri majd a börtön. De Kossuth megerősödve jött ki onnan, miközben a népszerűsége egyre csak nőtt – tudjuk meg Valentyik Ferenctől.
Miután az 1840-ben kikényszerített amnesztiarendelet szabaddá tette Kossuthot, első útja Dabasra vitte, édesapja sírjához. A helyi beszámolók szerint már sötétben érkezett, felügyelettel, jöttéről nem tudhattak. Magányosan rótta le kegyeletét a sírnál. Szíve egy része halott apja után mindvégig Dabason maradt. A Kossuth család tehát alig két évet töltött itt, mégis jelentős kultuszuk alakult ki a helységben.
Valentyik Ferenc helytörténész legutóbbi kiadványával a dabasi koszorúról
A református ótemetőben járunk, és felkeressük Kossuth László sírhelyét. – A szabadságharc után valóságos zarándokhellyé vált Kossuth László sírja. Ez a Bach-korszakban nem volt elfogadható, Haynau be is tiltotta a temető látogatását, titkon lehetett csak felkeresni a sírt. Három évtizedet kellett várni, hogy forduljon a kocka. A 1880-as sírújítás és -avatás, a porcelánkoszorú megérkezése és a hatezer látogató helyreállította, egyben megteremtette Dabas kegyeleti és hazafias hagyományait – ismerteti a helytörténész a Kossuth-kultusz előzményeit.
Mivel a Kossuth család annak idején a református templom istentiszteleteit látogatta, így ebben a templomban helyezték el a koszorút. Innentől kezdve ez egy becses ereklye a helyi reformátusoknak, eszmei értékéről beszédekben, irodalmi alkotásokban, publikációkban emlékeztek meg nemzedékeken keresztül. Máig élő városi hagyomány Dabason, hogy nemzeti ünnepeken, különösen március 15-én felkeresik a koszorút, a templomkertben szabadságfát ültetnek, és azt nemzeti színekbe öltöztetik.
Az emlékhely korábban szerepelt a köztudatban, fontos volt az országos emlékezetpolitikában. 1948-ban centenáriumi megemlékezést tartottak Dabason, nagy sajtófigyelemmel, az akkori politikai elit jelentős része megjelent a Kossuth-háznál, Tildy Zoltán köztársasági elnök beszédet is mondott.
1956-után azonban a hatóságok igyekeztek ezt a kultuszt „kiradírozni” a dabasi identitásból. – Tervezték áthelyeztetni, felszámolni Kossuth László sírját. Ennek előkészítéseként elkezdték téeszbirkákkal járatni a temetőt – mesél a kegyeletsértő eljárásról Valentyik Ferenc, aki gyerekkorában csak az akkori lelkipásztortól, Szokody Gyula tiszteletestől hallott a Kossuth család történetéről és dabasi emlékéről.
A kommunisták a koszorút és az azzal kapcsolatos március 15-i megemlékezéseket is problémásnak tartották, ezért szerették volna múzeumba szállítani azt az ereklyét, hogy eltüntessék az emberek elől. A lakosság azonban tiltakozott, évekig elhúzódó jogvita alakult ki a Kossuth-emlék körül. Egy bizottság végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy felszereltek egy rézajtót a koszorú fülkéjére, amelyet csak ünnepnapokon nyitottak ki.
Jellemző, hogy a főtéren álló Kossuth-szobrot is eltüntették, a tanácselnök szobájában találtak számára jobb helyet. Egy újságíró véleménycikkének hatására azonban még a szocializmus időszakában visszakerült az eredeti helyére; innen származik a mondás: Kossuth-szobor a Lenin téren!
Kossuth László sírja a dabasi templomkertben
A helytörténeti séta után visszatérünk a templomhoz. – Azt tapasztalom, hogy Dabas vonzó település, és a gyülekezet is fejlődik vele együtt. Kis közösség, de egyre többen térnek be a templom méltán híres hűvösébe – állapítja meg Sinkovicz Richárd lelkipásztor.
– Nem vesz észre valamit a koszorún? – kérdezi, amikor egy utolsó pillantást vetünk a műemlékre. Valóban: egy porcelánrózsa hiányzik a koszorúról! Ennek oka, hogy a nyolcadik rózsa már Dabasra érkezése után levált a koszorúról. Az 1880-as avatóünnepségen Bartók Lajos, korának népszerű drámaírója, költője alkalmi verset szavalt az egybegyűlteknek. Versének olyan hatása volt, hogy egy emberként megszavazták neki az egyik rózsát, amelyet azon nyomban le is választottak a koszorúról. Bartók Lajos 1902-ben tért örök nyugalomra, a rózsát pedig vele temették mint legszentebb, minden irodalmi pályaműnél értékesebb jutalmát. A megmaradt hét rózsa a mai napig látható a koszorún. Értékükről nem is beszélhet más történet ennél kifejezőbben.