A reformkor kétszázadik évfordulóján korabeli irodalmi toposzok közé tévedek, de csak néhány példát van módom említeni. A korszak pontos kezdete vitatott. 1825 mellett lehet kezdőpont az 1832-es diétai időszak; 1830, a magyar gazdasági és politikai élet reformját sürgető Hitel megjelenése; irodalomtörténeti szempontból a Hymnus születése (1823), Kölcsey Nemzeti hagyományok című programadó tanulmánya (1826). Kölcsey 1831 végén írta Huszt című versét, amely a reformkori eszmék szintézise: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!” Majd 1833 nyarán négy szót vésett örökül az Emléklapra: „A haza minden előtt.”
A korszak vége vita nélküli: 1848. március 15. (és az április 11-én szentesített, az utolsó rendi országgyűlésen elfogadott áprilisi törvények életbe lépése). Ám Petőfi 1847 elején már két ars poeticában hirdette programját: a Szabadság, szerelem és A XIX. század költői a kötelességetika vállalása is – a közösségérdekű szerep az áldozatvállaló halálig ível. A Petőfi-kép ideológiai „kisajátítása” ellen szólt Ady és Kosztolányi, irodalomszemléleti „elbitorlás” történt a szocializmus alatt, ennek helyreállítására tett kísérletet az „irodalmi celeb” jelenséget Petőfitől eredeztető Margócsy István, arra is figyelmeztetve, hogy a pozitív kép nála soha nem jelent meg a negatív lenyomata nélkül. Így kell szemlélni ars poeticai műveit, szerepfelfogását (szinte Adyt előlegezve: „Harcban állok a nagy mindenséggel!”), a „világ” és az „én” egyenrangúságát. „Ugyanez a hatalmasra növesztett individuum fogja az Akasszátok föl a királyokat! végén is legitimálni a királyokat megsemmisítő, üdvtörténeti hóhérszerep elvállalását, akár annak árán, hogy a vers beszélője még lantját is hajlandó, ily megváltás érdekében, eldobni.”
Reformkori irodalmunk feladatának vélte a nemzeti lét történeti tükröztetését, illetve egységesítését, szintetizálva a nemzet és haza fogalmát is. Kölcsey „népköltészeti programja” ezt szolgálta; Vörösmarty Szózatában (1836) megjelent az „él nemzet e hazán” fogalomköre; 1843-as Honszeretet című versében is kiszélesítette a nemesi nemzet fogalmát: „S nem csak dicsőké a haza; / A munkás pór, szegény, / Bár észrevétlen, dolgozik / A hon derűletén.” Reformkori toposzt követ a nemzet látomásos-idealisztikus romantikus dicsőítése: „S a nemzet isten képe lesz, / Nemes, nagy és dicső”. A haza is reformkori romantikus képekben forr az emberiséghez. 1830 végén a Pázmán című epigrammában írta Vörösmarty: „…vedd szívre magyar nép: / »Legszentebb vallás a haza s emberiség.«” Az emberiség-fogalom fölbukkant ifjúkori versében (Propositia sententia, 1816–17), szintén egymás mellé helyezte a „hon” és „emberiség” képeit a Kisfaludy Károl emlékezete (1833), ám kései (1853-as?) töredéke (Mint a földmivelő…) hasonlatában a nemzethalál képe már összekapcsolódott az egész emberiség tragédiájával: „Mint a földmivelő jól munkált földbe magot vet / S várja virúlását istene s munka után: / Úgy a sírokkal felszántott földbe halottait / Hordja koronként a végtelen emberiség.”
A magyar nemzeti romantika attitűdjét körbehatárolták az irodalom „többletterheit” hordó fogalmak és képek, „vándorlásuk” is természetes egyik műből a másikba, egyik szerzőtől a másikig. A honszerelem és a szabadság, a nemzeti átok és a küldetés vagy remény, a költői feladat vagy a múlt, jelen és jövő, az itthon és a nagyvilág eszmei térszemlélete sok ismétlést és párhuzamot mutat Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi költészetében. A „Szabadság, szerelem” és a „A néppel tűzön-vízen át” nem új gondolat, hanem reformkori irodalmi közhely. Az 1825-ös csekei epigrammában (Áldozat) Kölcsey írta: „Áldozatom két istenség oltára felett áll: / Könny neked ó Szerelem, és neked, ó Haza, / vér!” A rabság és az átok képei előbb szintén nála jelentkeztek együtt (1825-ös A szabadsághoz című versében), és Petőfit ez kísérte végig a haláláig. A múlt, a most és a majd („Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet”) képeinek előzménye pedig szórendcserével (a „ha majd” helyett a „majd ha” sorkezdéssel) ott van Vörösmarty 1839-ben írt Guttenberg-albumba című versében…
A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró.
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!