A Pápai Ház szónoka: A nem elegendő Jézus kezében bőséggé lesz

Az örök élet ajándéka

Jézus ajándékként kínálja az örökkévalóságot, amelyet csak el kell fogadni, nem pedig mint olyan javat, amelyet el kell nyernünk – mondta Roberto Pasolini nyolcadik elmélkedésében csütörtökön délelőtt. – A gazdag ifjú szinpotikus evangéliumokban szereplő története rámutat arra, hogy az örök élet jutalomként való értelmezése ellentétben áll Krisztus meghívásával, hogy őt követve el kell engedni mindent, ami biztonságot ad. Az ifjú, aki nem tudott megválni vagyonától, szomorúan távozott. Ekkor Péter kérdésére, hogy mi lesz a jutalmuk azoknak, akik mindent elhagytak érte, Jézus az örök élet ajándékát ígérte mindazoknak, akik teljesen rábízzák magukat.

Az elengedés nehézségéről

A kapucinus szerzetes leszögezte: az elengedés mindannyiunk számára nehéz. Félünk elengedni azt, ami kedves számunkra, még ha erre kényszerít is az élet. Jézus arra hív minket, hogy mintegy ugorjuk át ezt a fejezetet, azáltal, hogy az örökkévalóságot már jelenlévő valósággá teszi. A szónok a fiatalon elhunyt olasz édesanya, Isten Szolgálója Chiara Corbella Petrillo példájára utalva, aki bizalommal nézett szembe betegségével, hangsúlyozta:

már itt a földön is – szenvedés és megpróbáltatások közepette is – egészen az Istennel élhetünk. Ez nem lemondást jelent, hanem hamis biztonságtól mentes intenzív életet.

János evangéliumában Jézus pásztornak nevezi magát, aki bőséges legelőre vezeti juhait. Arra hív, hogy lépjük át a félelem korlátain, hogy rátaláljuk az igazi életre – fejtette ki Roberto Pasolini. – A bőség, amelyet Jézus ígér, a csodálatos kenyérszaporítás jelenetében mutatkozik meg: az eredendően nem elegendő Jézus kezében bőséggé lesz. A tömeg azonban félreérti a csodát, csak a valóságos kenyeret keresi, anélkül, hogy felfogná a mélyebb táplálék jelentését – tette hozzá a szónok.

A szeretet révén minden örökkévalóvá válhat

Jézus feltárja, hogy ő az élet valódi kenyere. Testének és vérének vétele azt jelenti, hogy részt veszünk az életében, és életét magunkénak fogadjuk el. Így az Eucharisztia vétele nem csupán egy szertartás, hanem Krisztussal való átalakító egyesülés; és

az örökkévalóság nem távoli illúzió, hanem valóság, amely már az életünkben megvalósul, ha bizalommal fel tudjuk ajánlani azt a keveset, ami a miénk.

Isten szemében a szeretet minden gesztusunknak végtelen értéke van: minden örökkévalóvá válhat – fogalmazott Roberto Pasolini.

*

A bibliai nyugalom a teljesség és a beteljesedés feltétele

Csütörtök délutáni, kilencedik elmélkedésében az örök nyugalomról szólva a kapucinus szónok kifejtette: gyermekkorunktól kezdve gyakran halljuk a fohászt: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjál békében! Ámen”. Az örök nyugalomra alapozott örökkévalóság képe kiábrándítónak tetszhet számunkra, mintha az élet egy vég nélküli alvással zárulna. Ez az elképzelés azonban egy alapvető félreértésből fakad: abból, hogy a nyug(od)almat pusztán tétlenségnek tekintjük, ám a Biblia szerint azonban a bőség és a beteljesedés állapota.

Isten Fia is megélte a sírbatétel nyugodalmát

Jézus kereszthalála után a sírban nyugodott. Ez nem tehetetlenség, hanem egy mű beteljesedése. Krisztus megpihen, ám titokzatos módon cselekszik: kiszabadítja az alvilágban fogságba esetteket. Ez arra tanít bennünket, hogy

a nyugalom nem haszontalanságot jelent, hanem azt, hogy képesek vagyunk bizalommal átölelni az időt, anélkül, hogy féktelen és terméketlen aktivizmusba merülnénk.

A nyugalom mára elfeledett luxussá vált – állapította meg a szónok. – Olyan világban élünk, amely megköveteli tőlünk, hogy mindig aktívak legyünk, szüntelenül kapcsolódjunk, mindig produktívak legyünk. Ám minél több lehetőségünk van, annál kevesebbet tudunk igazán pihenni. Amíg a teljesítmény megszállottságában élünk, soha nem fogunk megnyugvást találni. Csak az tud végül békében nyugodni, aki nyugodtan elfogadja a korlátait.

Nem tétlenség, hanem szabadság

Az igazi nyugalom nem tétlenség, hanem szabadság – az az állapot, amikor már nem kell semmit sem bizonyítanunk, mert hagyjuk, hogy Isten szeretete átöleljen minket; belső béke, amely lehetővé teszi, hogy kimondjuk: „Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól” (Zsid 4,10). Aki már itt megteremti a nyugalom terét az életében, készülve az örök életre,

megtanul félelem nélkül élni, elengedni a felesleges dolgokat, és bízik abban, hogy Isten már munkálkodik benne.

Az igazi nyugalom belső béke, amely abból fakad, hogy képesek vagyunk elfogadni azt, amit az élet ad. Ez nem menekülés, hanem egy módja annak, hogy megtanuljunk intenzívebben, szorongás nélkül élni; nem passzivitás, hanem aktív bizalom, amely felszabadít a szeretetre. „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet” (1 Jn 4,18).

Az örök élet nem egy távoli cél, hanem egy már bennünk növekvő valóság. Már most arra vagyunk hivatottak, hogy megéljük azt – zárta csütörtöki elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, pap, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió (1, 2)

Fotó: Vatican News

Fordította: Gátas Judit

Magyar Kurír