A teológus eszköz Isten üdvösségtervében – Jubileumi konferenciát tartottak a Sapientián

A konferencia tisztelgés volt a jubileumot ünneplő főiskola előtt: 25 évvel ezelőtt fogott össze a bencés, a ferences és a piarista rend, hogy közösen működtesse az intézményt, megnyitva azt szerzetesek és világiak számára egyaránt. A megnyitón mindhárom rend képviselői köszöntötték a nagy számú résztvevőt. Ezúttal nemcsak az auditorium maximum telt meg, a főiskola dísztermében kivetítőn is követhető volt a program. Az előadók reprezentálták a magyar egyházi felsőoktatást.

Bagyinszki Ágoston OFM arra kérte az előadókat, fogalmazzák meg saját tudományterületekből kiindulva a maguk ars poeticáját.

Fehérváry Jákó OSB, a főiskola rektora a Sapientia hivatását hangsúlyozta: képzései az Istenről való közös gondolkodást és beszédet hivatottak elmélyíteni. Felolvasta a konferenciát köszöntő Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa üzenetét, melyben párbeszédre, egymás kölcsönös megismerésére, nézőpontváltásra, a hit és tudomány egyben tartására buzdított.

Berhidai Piusz OFM provinciális a „Mire jó a teológia?” kérdésre Szent Ferenc gondolatával válaszolt:

a teológus feladata, hogy fenntartsa az élő párbeszédet Isten és az ember között, miközben a hit és imádság szellemében „élettel és lélekkel” árasztja el az embereket.

Zsódi Viktor piarista tartományfőnök azt hangsúlyozta, a fiataloknak szükségük van a világban való helyük megtalálásához Isten megismerésére. Legyen a Sapientia a hit és kultúra párbeszédének helye, ahonnan el tudjuk érni fiataljainkat.

Hernádi Mária irodalomtörténész, teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Óvó- és Tanítóképző Tanszékének tanára előadásában arra nézett rá, miért érdemes teológiát tanulni fiatalon, a hivatásválasztás időszakában, és miért az életközép éveiben. A teológiai, filozófiai és a szépirodalomból vett példák alapján adott képet a „vonzásokról és választásokról”. Értelmezésében

a teológiát művelő ember „Isten lábnyomainak nyomába ered”.

E lábnyomok felismeréséhez szükség van egy reflexív fogalmi nyelvre, a teológiára, ami közelebb viheti az embert önmagához, saját élete megértéséhez is.

Az első kitüntetett időszak a 18-20 éves kor. A fiatalt betölti az „előttem az élet, mindent lehet, belőlem is lehet minden” érzése. Ez az időszak az indulás, az első saját döntések, választások ideje. A fiatal valami szépet akar kihozni életéből. Segítség lehet, ha tudatosan fordul istenkapcsolata felé, ápolja kapcsolatát, egyre jobban meg akarja érteni. Fontos, hogy jó legyen a motivációja: ne csak önmagáért akarjon élni, hanem életével másokat gazdagítva. Ebben az időszakban a test már készen áll, itt az a feladat, hogy szellemi és lelki síkon is felépítse önmagát.

40-45 éves kor táján más a fókusz, de itt is megnyílik a horizont. Ez az időszak egy újfajta belső rendeződés igényét hozza magával. Az ember hátranéz, hogyan és miként fejlődött addig az élete, elkezdi keresni valódi motivációját, és jungi terminussal élve elindul igazi önmaga, mély énje felé. Nehéz és meredek ez az út. Itt dől el, hogy tud-e mintává, útjelzővé válni az utána jövők számára. Thomas Merton trappista szerzetes szerint itt válik láthatóvá, hogy „azt a létrát, amin az életünk első felében felmásztunk, vajon jó falhoz állítottuk-e”.

A belső élet egyedi irányt vesz, ez az út magányos vándorlás. Többnyire a sors kényszere, főként veszteségek indítják az embert. A fő kérdés itt, hogyan viszonyulunk veszteségeinkhez. Tudunk-e elbúcsúzni korábbi élet szakaszainktól, tudunk-e élni a „megszüntetve megőrzés elvével”. A lényeg odaadóan és a végtelenre nyitottan létezni a világban. Lassan rájövünk, hogy az élet célja és értelme egyedül az Isten, a rá való hagyatkozás, amihez bizalomra van a legnagyobb szükségünk. Nem tudva a miértéket, elengedve talán éppen fiatalkori önmagunkat. Minden addiginál mélyebben összekapcsolódva Istennel ahhoz, hogy életutunk és személyiségünk végül egy integráns egész része lehessen – fogalmazott az előadó.

Lukács Ottilia, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tudományos rektorhelyettese elmondta, intézményükben évről évre gyarapszik a levelező képzésre jelentkezők száma, köztük a középkorúak – mind az X (1965–1979), mind az Y (1980–1994) generáció tagjainak – száma kimagasló, akiket a teológia iránti őszinte érdeklődés vezet. Egy hallgatók körében végzett felmérés azt mutatta, fontos számukra, hogy a teológia Istenre irányuljon, közérthető, biblikus alapokon nyugvó, világos, hagyománytisztelő, de nyitott és erkölcsileg megalapozott legyen, adjon teret a hitnek, a tudományosságnak, ugyanakkor legyen izgalmas, követhető, szóljon a 21. századi emberhez a maga nyelvén, tanítsa azt meg, milyen módon tudunk jól Istenről értekezni és másoknak segíteni.

A teológia eszköz arra, hogy az Istenre vágyó ember kiteljesedhessen azáltal, hogy felismeri és meri vállalni hivatását.

Dobos András görögkatolikus pap, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára arra kereste a választ, hogyan szolgálja a liturgia a teológia művelését. Tapasztalata szerint liturgia „haszna”, hogy felkelti az érdeklődést a teológia iránt, nem ritka, hogy valamilyen liturgikus élmény indít el egy belső folyamatot, amely aztán komolyabb megtéréshez, akár teológiai tanulmányokhoz vezet. Ezért nem mindegy, milyen teológiát hordoznak a szövegek, legfőképpen, hogy van-e teológiai mondanivalója a homíliának.

A liturgia azonban nemcsak belépő a teológiába, hanem annak a kiteljesedése, mert amit a teológia csak szétaprózottan képes megfogni, azt a liturgia egészében képes átfogni. A liturgia a teológia számára lehet a megújulás forrása, de a teológia is szolgálja a liturgiát, a teológiai reflexió alakíthatja a liturgikus gyakorlatot, helyes mederbe terelheti, reformálhatja.

A teológia és a liturgia közötti kapcsolat dinamikus és sokszor feszültségekkel teli. A kérdés nem az, hogy melyik határozza meg a másikat, hanem hogy van-e összhang közöttük: a liturgia kifejezi-e azt, amit hiszünk, és tanítunk-e olyat, amit imádkozunk? A teológia és a liturgia holisztikus művelése, valamint a szép, méltó liturgikus szertartások kulcsfontosságúak a hit élhetővé tételében. A hétköznapi és ünnepi szertartások stabilitást, rendezettséget és keretet adnak a mindennapokhoz, és felkeltik a misztérium megközelítése iránti mélyebb vágyat. A liturgia, ha helyesen művelik, elvezet a megértésre, hogy a keresztény hit csak közösségben, Egyházban élhető meg.

Török Csaba, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára arra kereste a választ, milyen társadalmi, kulturális felelősség van a teológia mint tudomány művelőjén. Mint „scientist intellectual” akkor tölti be feladatát, ha képes a szintetikus látásra. Ha képes a látásra és érti is a lényeget, akkor kérdés, van-e „jó üzleti terve”, képes-e jól menedzselni ezt a tudást abban a világban, ahol a média a saját logikája szerint játszik. Ezért a tudósnak meg kell fogalmaznia saját felelősségnyilatkozatát, meg kell tanulnia radikálisan kérdezni, az egész valóságról kell gondolkodnia.

Rá kell kérdezni mindenre; a hit hisz a kérdezés erejében, és az a csodálatos, hogy van válasz.

Felelősségének több szintje van. Gazdasági, legyen profitábilis; jogi, legyen törvénytisztelő, ne szakadjon ki az Egyház testéből; e felett áll az etikai felelősség: tedd, ami helyes, ne okozz kárt, annak tudatában, hogy minden hittani kijelentésnek erkölcsi vonzata van. A legfelső szinten a „filantróp” felelősség áll, légy jó közösségi polgár. A tudományod szolgálja az emberi társadalmat, segítse azt gondolkodó, értékelő közösséggé tenni, ahol megfontolt vitákban erkölcsi erejű döntéseket tudnak hozni. Kell, hogy annak, amit az ember csinál, legyen közösségi haszna a „nép javára”, hozzá kapott a teológus küldetést. Az Isten nagy terve az üdvösség, ebben eszköz a teológus, ebben legyen tudatos az Egyházért és minden emberért.

Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora Szent II. János Pál Ex corde Ecclesiae kezdetű apostoli konstitúciója és Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása, valamint Veritatis gaudium kezdetű apostoli konstitúciója alapján beszélt arról, mi a katolikus felsőoktatás küldetése. Azt fogalmazta meg, a katolikus egyetem ismérve az „egészséges katolikus világnézet”, melyet Isten népe szolgálata, a dialógusra törekvés, a társadalom javára való törekvés határoz meg. Ezért ki kell lépnie a társadalomba, hallgatóit élethivatásra kell felkészítenie, általánosan kell művelnie az embert, segítenie kell őt az életvezetésben.

A világ számos országában oktató Dominic Whitehouse OFM előadása Jacques Derrida (1930–2004) vallási és teológiai gondolkodását vizsgálta, különösen a „messianikus remény” és a „vallás nélküli vallás” koncepcióját. Derrida, aki szefárd zsidó családba született, élete során sokat elmélkedett vallási gondolkodók, különösen Szent Ágoston elképzelésein. Derrida filozófiájában a tapasztalat és az ismétlődés fontos szerepet kap: minden tapasztalat egyedülálló, mégis megismételhető, így az események és a múlt, valamint jövő viszonya bonyolítja a jelen élményét. Ez a „nyom” alapvetően meghatározza a nyelvet és a tapasztalatot, amelynek elválaszthatatlan része a megkésettség és a késleltetett eljövetel. Derrida ezért beszél „a messianicitás nélküli messianizmus” fogalmáról, amely nem egy konkrét Messiás várását jelenti, hanem a világ jobbá válásába vetett reményt.

A filozófus öröksége, különösen a dekonstrukció és a nyelvi elemzés révén, mély hatást gyakorolt a 20. század végén és a 21. század elején, és máig kulcsfontosságú a posztmodern gondolkodásban. A konzervatív kritikák és a kulturális viták ellenére Derrida műveinek megértése segíthet elmélyíteni a vallásos és teológiai kérdések filozófiai feldolgozását.

Heidl György egyetemi tanár, az MTA doktora előadása arra világított rá, mit jelent a teológia és a religio az ókeresztény korban. Kifejtette, a latin nyelvű keresztények teológiával szembeni bizalmatlansága abból eredt, hogy a görög szavak, a theologica mythicon (mitikus teológia) és a theologia civilis (polgári teológia) használata téves. A mitikus teológia a pogány istenek hazug világa, amitől nem várható a lélek üdvössége, a polgári teológia pedig az ezeket az isteneket megillető nyilvános szertartások rendszere. Platón és követői egyes természetfilozófiai tanításai összhangban vannak az „igaz vallással”, ahogyan Szent Ágoston fogalmaz, de ők is politeisták. Habár a görög theologia kifejezés latin etimológiai magyarázat szerint de divinitate ratio et sermo, az a divinitas, amelyről a teológusok beszélnek, Ágoston szerint nem a keresztény Isten.

Az első keresztény apologéták előszeretettel használták a hitszabály (regula fidei) és az igazság szabálya (regula veritatis) kifejezést. Mindkét regula a keresztény hit fogalmi meghatározásával áll szoros kapcsolatban. A regula fidei a keresztény hit tanításának gyűjtőneve, alapja a regula veritatis, a valódi istenismeret. Az istenismeret forrása és középpontja pedig egy személy: a feltámadt Krisztus. Ő az Igazság, aki szabályt ad, Isten valódi ismeretének szabályát. A valódi religio és teológia ennek az ismeretnek a következménye, mert csakis a helyes istenismeretből fakadhat helyes istentisztelet és helyes teológia, amely elvezet az üdvösségre.

Puskás Attila, a PPKE Hittudományi Kar Dogmatika Tanszéke vezetőjének az előadása azt fejtette ki, hogy a teológia fő feladata az ember misztériumának és hivatásának megértése és bemutatása. Az emberi lét és vágyak az Istennel való kapcsolatban gyökereznek. A teológia segít felfedezni ezeket, hogy az ember az életét valódi misztériumként élje meg. A helyes vágyak az emberi szívben Isten örök igazsága, jósága, szépsége, szeretete és boldogsága iránti vágyak. Ez táplálja a hit alapjait, hogy az ember igazán boldog és teljes életet élhessen.

Kék Emerencia, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatója előadása a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozott. Áttekintette megjelenésének történetét, kiemelve azt a pontot – Kaszparov sakkvilágbajnok veresége –, amikor a gép le tudta győzni embert. Ma az MI alkalmazásában és távlataiban a határ a csillagos ég – fogalmazott. Rámutatott, ki kell alakítani annak kereteit, mennyiben és milyen formában lehetséges az MI mint „a tudás forrásának” használata a tanulás folyamatában, és mi az oktató és hallgató erkölcsi felelőssége. A morálteológus szerint cél az MI integrálása, nem pedig tiltása, a hangsúly a tudás megszerzésén legyen. Az oktató adjon komplex feladatokat, amelyek gondolkodást, reflexiót, kreativitást igényelnek, így fogja munkára az MI-t.

Évtizedes oktatói tapasztalatát összegezve azt fogalmazta meg, az oktatóknak tudniuk kell, ki miért jön teológiát tanulni. Nekik kell úgy közvetíteniük a teológiát, mint Istenről szóló tudományt, hitben való elmélyedést, mely erősíti istenkapcsolatunkat, és önmagunkkal is igazabb kapcsolat kialakítását segíti. A teológia „térdeplő tudomány”, megtanít imádkozni. A teológia valóban fény, amely által a dolgok valódi formájukban és színükben válnak láthatóvá, megismerése segít az egyes személy életében a megfelelő útra rátalálni vagy arra visszatalálni, segít döntéseket hozni, segít újratervezni és átértékelni.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír