Bocsáss meg nekem, testvérem, és áldj meg engem! – Kiengesztelődési vecsernye Debrecenben

„Feltündöklött a te kegyelmed Urunk, / feltündöklött a mi lelkünk megvilágosítása, / íme az alkalmas idő, / íme a bűnbánat ideje. / Vessük félre a sötétség cselekedeteit, / s öltözzünk a világosság fegyverzetébe, / hogy a böjti idő hullámain átkelvén / a mi Urunk, Jézus Krisztus harmadnapos feltámadását elérjük, / ki üdvöt hoz a mi lelkeinknek” – hangzott el a kiengesztelődési vecsernyében.

„Ahhoz, hogy elérjük a harmadnapi földtámadást, alá kell szállnunk a bűnbánat mélységeibe – mondta tanításában Kocsis Fülöp érsek, metropolita. – Ha nem ismerjük föl hiányosságainkat, ha nem látjuk be, hogy mi az, ami elválaszt minket Krisztustól, ha nem tudjuk megfogalmazni, melyek azok a gátak, amelyek akadályozzák Krisztushoz kötődésünket, akkor hiába minden erőlködés, minden jó cselekedet, minden jó szándék, minden elhatározás: Krisztus nem tud a szívünkbe költözni, nem tud elvezetni a földtámadásra.

A bűnbánat keserves könnyei nem azért nehezek, mert kellemetlen és nehéz a böjt, hanem mert igazi akadályokkal és gátakkal találkozunk. Ezeket kell fölismernünk.”

A nagyböjt küszöbén meghívást kapunk arra, hogy fölismerjük ezeket az akadályokat és gátakat, és

öröm lesz majd sírni. A bűnbánat keserű könnyei csodálatosan édessé válnak majd, ha nem félünk alászállni a bűnbánatunkba

– fogalmazott a főpásztor. – Sokszor az akadályoz minket ebben, hogy egymás előtt szégyelljük magunkat. Megengedünk magunknak olyan bűnöket, amelyeket jobb lenne, ha mások nem tudnának. Titkolnunk kell a bűneinket mások előtt, mert szégyelljük azokat. Pedig a rejtőzködés a legmérgezőbb.

Éppen ezek azok a bűnök, amelyeket föl kell tárni, amelyeket nem elhallgatni kell, hanem fölismerni, megfogalmazni, és kimondani a bűnbánatban. Az Isten által küldött ember előtt, a pap előtt meggyónom a bűneimet. Olykor szükség van arra is, hogy a titkos és rejtett bűneinket föltárjuk mások előtt, házastársunk, családtagjaink, munkatársaink előtt.

A bűn föltárása nagyon nehéz.

Éppen azért, mert szégyenkezünk, pedig leginkább az Isten előtt kellene szégyenkeznünk – hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

Merjünk egymástól is bocsánatot kérni; nemcsak az Istentől.

Az Istentől való bocsánatkérés olykor könnyebb, hiszen megtanít bennünket rá az Egyház. Számtalanszor énekeljük: »Uram, irgalmazz, Uram, irgalmazz!« De milyen nehéz kimondani a feleségemnek, házastársamnak, munkatársamnak, paptársamnak, vagy a híveim előtt, azok előtt, akik előtt méltatlanul viselkedtem, hogy »Bocsáss meg!« Egyszerű szó, s mégis valami gátolja, valami nehezíti. »Bocsáss meg nekem…«”

A metropolita arra buzdított: igyekezzünk ettől a naptól fogva minden ítélkezést félretenni, nem másokat nézni, hogy mit tesznek, és mit nem tesznek. Amikor bűnbocsánatot kérünk, tegyünk ígéretet, hogy nem egymás hibáit fogjuk szemlélni, hanem ahogy az Úristen –

vegyük észre egymásban a jót, az Isten ajándékát.

„Ez a bűnbánati kiengesztelődési vecsernye indítson el bennünket ezen az úton. Ehhez szeretném kifejezni bocsánatkérésemet én is, főleg azon bűnök miatt, amelyeket titokban követtem el, amelyekről senki nem tud, és mégis gyengítem vele az Egyházat, gyengítem az Egyházunk hitelességét. Ezek miatt és minden más bűnöm miatt is először a testvérektől kérek bocsánatot: »Bocsáss meg nekem, testvérem, és áldj meg engem!«”

A szertartás során a főpásztor egyesével fogadta az egyházmegyében szolgáló papokat, hogy a megbékélés jelével pecsételjék meg egymás iránti kiengesztelődésüket.

A paptestvérek ilyenkor rövid dialógust folytatnak: „Bocsáss meg nekem, testvérem, és áldj meg engem!” A válasz: „Bocsásson meg neked az Isten, és áldjon meg téged!”

A kiengesztelődés közben a vajhagyó vasárnaphoz tartozó húsvéti sztihirákat (énekverseket) sztihirákat énekelte a gyülekezet, elővételezve ezzel húsvét örömét.

Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír