Ferenc pápa katekézise: Legyünk képesek „kiszimatolni” Isten jelenlétét a kicsinységben!

A mai beszéd témája: „Látta szemem üdvösségedet” (Lk 2,30) – Jézus bemutatása a templomban.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma „Jézus Krisztusnak, a mi reménységünknek” (1Tim 1,1) a szépségét templomban való bemutatásának misztériumában szemléljük.

Lukács evangélista a Jézus gyermekkoráról szóló elbeszélésében Máriának és Józsefnek az Úr törvénye és annak minden előírása iránti engedelmességét mutatja be. Izraelben valójában nem volt kötelező a gyermek bemutatása a templomban, de azok, akik az Úr szavát hallgatva éltek, és igazodni akartak hozzá, ezt értékes gyakorlatnak tartották. Így tett Anna, Sámuel próféta anyja is, aki meddő volt; Isten meghallgatta imáját, ő pedig, miután megszületett a fia, elvitte a templomba, és örökre felajánlotta az Úrnak (vö. 1Sám 1,24–28).

Lukács tehát Jézus első istentiszteleti cselekedetét beszéli el, amelyre a szent városban, Jeruzsálemben került sor, mely egész vándorszolgálatának célpontja lesz attól kezdve, hogy szilárdan elhatározza, hogy odamegy (vö. Lk 9,51), és küldetésének beteljesítése felé halad.

Mária és József nem egyszerűen bekapcsolják Jézust egy családnak, egy népnek, az Úristennel való szövetségnek a történetébe, hanem vigyáznak rá és felnevelik, bevezetik a hit és az istentisztelet közegébe.

És ők maguk is fokozatosan növekszenek egy őket messze meghaladó hivatás megértésében.

A templomban, „az imádság házában” (Lk 19,46), a Szentlélek egy idős férfi szívéhez szól: Simeonhoz, Isten szent népének egy várakozásra és reménykedésre készen álló tagjához, aki azoknak az ígéreteknek a beteljesedésére vágyik, amelyeket Isten a próféták által tett Izraelnek. Simeon megérzi a templomban az Úr Felkentjének jelenlétét, meglátja a „sötétségbe” (vö. Iz 9,1) merült népek között felragyogó fényt, és elébe megy a gyermeknek, aki – ahogy Izajás megjövendöli – „értünk született”, a „nekünk adott” fiú, a „béke fejedelme” (Iz 9,5).

Simeon átöleli ezt a gyermeket, aki kicsiként és gyámoltalanul a karjában pihen; de valójában ő az, aki megtalálja a vigasztalást és létének teljességét, amikor magához öleli.

Ezt egy hálás megrendültséggel teli énekben fejezi ki, mely az Egyházban a nap végi imává lett:

„Most bocsásd el, Uram, szolgádat,
szavaid szerint békében,
mert látta szemem üdvösségedet,
melyet minden nép színe előtt készítettél,
világosságul a pogányok megvilágosítására,
és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2,29–32).

Simeon annak az embernek az örömét énekli meg, aki látta, felismerte Izraelnek és a népeknek a Megváltóját, és továbbadhatja másoknak a vele való találkozást.

Tanúja a hitnek, melyet ajándékként kap, és másoknak is közvetít azt; tanúja a reménynek, mely nem csal meg; tanúja Isten szeretetének, mely örömmel és békével tölti el az ember szívét.

E lelki vigasztalástól eltelve az agg Simeon a halált nem végnek, hanem beteljesedésnek, teljességnek látja, „nővéreként” várja, mely nem megsemmisíti, hanem bevezeti abba az igazi életbe, amelyet már megízlelt, és amelyben hisz.

Azon a napon nem Simeon az egyetlen, aki a gyermek Jézusban testet öltött üdvösséget meglátja. Ugyanez történik Annával is, a több mint nyolcvanéves özvegyasszonnyal, aki egészen a templom szolgálatának és az imádságnak szentelte magát. A gyermek láttán ugyanis Anna Izrael Istenét ünnepli, aki éppen ebben a gyermekben váltotta meg népét, és Anna ezt másoknak is elmondja, nagylelkűen terjesztve a prófétai igét.

A két öregnek a megváltásról szóló éneke így az egész népnek és az az egész világnak szóló jubileum meghirdetését vezeti be.

A jeruzsálemi templomban az emberek szívében újra fellobban a remény, mert Krisztus, a mi reménységünk lépett be oda.

Kedves testvéreim, utánozzuk mi is Simeont és Annát, a reménynek ezeket a zarándokait, akiknek tiszta, a felszín mögé látni képes szemük van, akik ki tudják „szimatolni” Isten jelenlétét a kicsinységben, akik örömmel tudják fogadni Isten látogatását, és reményt tudnak gyújtani testvéreik szívében!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media (archív)

Magyar Kurír