Felülről jön a jövő reménye – Ukrajna békéjéért tartottak ökumenikus imaestet Budapesten

A megjelenteket Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója, az imaest moderátora köszöntötte.

A rendezvényen a keresztény egyházak képviselői szólaltak fel.

Osztie Zoltán, a templom plébánosa leszögezte: mint az élet megannyi más területén is, Jézusnak a háború és a béke ügyében is van sajátos üzenete. A borzalmas igazságtalanságok, gyilkos indulatok láttán sokakban felvetődik a kérdés: miért engedi meg ezt az Isten? Ám ez nem Istentől van: ő nem a háborúnak, nem az ellentmondásnak, a gyűlölködésnek az ura. Isten meghatározta az emberhez méltó élet rendjét, és a háború nem az Isten terve szerint való dolog.

Isten a békesség Ura.

Amikor a feltámadt Jézus megjelenik tanítványai előtt, első húsvéti ajándékként a békességet, a kiengesztelődött szívet adta nekik. A béke az isteni rend nyugalma. Isten terve szerint a világban békességnek kellene lennie, kiengesztelődött kapcsolatnak, mindenekelőtt Istennel és ennek nyomán egymással.

Urunk, Istenünk, hallgasd meg irgalmas szívvel a mi könyörgésünket, és a mi kiáltásunk jusson eléd!”

Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke egy „zubbonyimakönyvet” tartott a kezében, amely éppen belefér egy katona zubbonyának zsebébe. Az első és második világháborúban a különböző felekezetek püspökei, tábori lelkészei ilyeneket adtak a katonáknak, akik ezekben az imakönyvekben tartották szeretteik fényképét.

A parókus elimádkozta a görögkatolikus honvédek imáját a békéért: „Mennyei Atyánk, ki a nemzeteknek ezt a gyönyörű ajándékot ajándékoztad, add, hogy a népek egymással békében és egyetértésben éljenek. Szüntesd meg a háborúkat és harcokat. Te, aki a béke Istene vagy, adj a nemzeteknek egyetértést, szeretetet és megnyugvást, hogy elkerülhessük mind a külső támadásokat, mind a belső viszályokat; és hogy a szomszéd népek is békességben élhessenek egymással, egymás mellett. Így a béke idejében szeretetedben megerősítve együtt dicsőíthessük hatalmadat, a világ végezetéig. Ámen!”

Makláry Ákos úgy fogalmazott:

amikor a békéért imádkozunk, Isten jelenlétéért, a szeretetért fohászkodunk.

Mert aki szereti az Istent, az tudja megbecsülni, szeretni, tisztelni a másik embert. Ahol van hit, ott nincs háború.

Grendorf Péter evangélikus lelkész a Nobel-díjas svéd író, Selma Lagerlöf Krisztus-legendák című kötetének Vándorfény című záró elbeszéléséből idézett, melynek főhőse Raniero Ranieri, a bátor és erős firenzei fegyverkovács. Keresztes lovagként részt vett Jeruzsálem felszabadításában, és jutalmul meggyújthatta a jeruzsálemi szent lángnál a Krisztus sírja előtti gyertyát. Ez a gyertyaláng egészen a hatalmába kerítette, és elhatározta, hogy hazaviszi Firenzébe.

Ezer veszély fenyegette, kifosztották, elvették pénzét, ruházatát, de hűségesen őrizte, testével védte a lángot. Az úton a lángot is elvesztette, de amikor már feladta a reményt, csodálatos módon visszakerült hozzá.

Ez a láng új embert faragott belőle: az erőszakos, félelmetes katonából alázatos, irgalmas koldus lett. Élete értelmévé vált ez a szent gyertyaláng. Megérkezve Firenzébe többen is csúfolták, el akarták fújni a lángot, de ő megvédte. Egyetlen ember állt mellé, a felesége.

Az evangélikus lelkész Krisztus szavait idézte: „Én vagyok a világ világossága!” Pünkösdkor pedig Jézus Krisztus a Szentlélek Isten által lángra lobbantotta a világot, de nem elpusztította, hanem úgy, hogy a tanítványok közössége a sötétségben világosságot kapott. „Azért vagyunk mi is itt, ökumenikus közösségben, hogy mint egykor Ranieri, magasba tartsuk és továbbadjuk azt a lángot, amit a szívünkben és az életünkben a Szentlélek gyújtott meg.”

Berkesi Gábor református lelkész a nem hívők véleményét idézte: „Na, ti híres hívők, hol van az Isten?!” A háború már három éve kitört, mennyi imádság hangzott el, mennyi nyelven, és a harcok nemhogy befejeződtek volna, sokkal inkább erősödtek! A Bibliában is benne van: hol van Istened? Több ezer éves kérdés ez a másik oldalról. A magyar nép történetében is hányszor elhangozhatott ez, Mohi, Mohács, a majtényi síki, aztán a világosi fegyverletétel, Trianon után, a holokauszt, a Gulag idején, a szovjet megszállás évtizedeiben: Hol van Isten? Ám a minket elnyomó birodalmak mind eltűntek, mi viszont itt vagyunk, élünk, határon belül és kívül is. Többen is azt jósolták, hogy elpusztulunk. Történészek szerint az, hogy Magyarország fennmaradt, teljesen indokolatlan. És mégis, élünk, és élni is fogunk.

Hol van Isten? Itt van, velünk van, bennünk van. Petőfi Sándor írta Isten csodája című versében: „Isten csodája, hogy áll még hazánk…”

A református lelkész figyelmeztetett: Ember, ne csak nézz, lássál is!

Felidézte néhány évvel ezelőtt Kárpátalján tett látogatását: tele volt a templom, hétköznap, munkaidőben. Együtt énekelték a „Mindig velem, Uram” református éneket, bajban, örömben, küzdelemben. (Az ének a mostani imaesten is elhangzott.) „Ez tartott bennünket életben. Az Úr velem van, mindig velem van.” Jézus mondta: „Nekem adatott minden hatalom, égen és földön… Én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig!” „Itt van Isten. Ne csak nézz, de láss! Mert egészen közel van az Úr!”

Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselője arról beszélt, milyen nehézségekkel és mennyi munkával jár a háború. Az elmúlt három évben több mint 870 ezer embert értek el, 2236 tonna humanitárius segélyt juttattak célba Ukrajna 28 régiójában. Tevékenységük összköltsége több mint 51 millió dollár volt. Munkájukat segítette a magyar kormány, nagyvállalatok, partnerszervezetek, egyéni támogatók.

Popovicsné Palojtay Márta, a kárpátaljai Család és Élet Egyesület vezetője, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye munkatársa Kárpátalja jelenéről beszélt. Kiemelte: a kérdésekre – Hol van Isten? Miért nincs még mindig béke, amikor olyan sokan imádkoznak a békéért szerte a világban, így itt is? – nincsenek válaszaink, de Kárpátalján naponta átélik, hogy az a rengeteg ima, amely megfogalmazódik az emberek szívében, nem hiábavaló, mert a béke nemcsak az országok közötti béke, hanem a szív békéje is. Palojtay Márta nagyon sok embertől hallotta: ha nem létezne Isten, ha nem imádkoznának értünk, a békéért, én már megbolondultam volna, nem tudom, hol lennék. Olyan jó, hogy három év alatt sem fáradtak bele az imádságba, ami igazi megtartó erő! – mondta a család- és életvédő előadó.

Kárpátalján három éve valamilyen szinten minden család gyászol. Ide nem hullottak bombák, mégis azt tapasztalják, mintha minden házra külön bomba hullott volna, fölrobbant, és szanaszét repítette a családtagokat. Ki Londonban, ki Lisszabonban, mások Budapesten élnek. Az anyuka otthon vigyáz a házra, meg az otthon maradt, kiskorú gyerekekre – mondta Popovicsné Palojtay Márta, aki az imaest előtt találkozott olyan fiúkkal, akik már három karácsonyt töltöttek távol a szüleiktől, idegen földön. Feleség kíséri a rákos beteg férjét az orvoshoz, és nem kap segítséget, mert a gyerekeik nincsenek otthon. Magyarországon élő fiú a mobiltelefonján próbálja követni valahogy, ahogyan az édesanyját temetik a szülőföldjén, mert nem mehet haza, azonnal besoroznák katonának. Általánosak a gyerekek, unokák nélküli születésnapok, vasárnapi ebédek, karácsonyok, húsvétok.

Magányos öregek. Elmaradt esküvők, mert a leendő férjnek menekülnie kellett a sorozás elől. Felépített családi házak, melyek üresek, miközben a Budapestre menekült fiatalok alig tudják kifizetni az albérletüket. Egyedül az ima, az Isten adhat értelmet az életüknek ebben a helyzetben.

Kárpátalján a háború miatt teljesen felborult az emberek élete. Ám igazak Jézus szavai: ha valaki sziklára építi házát, az nem dől össze. Mindazok, akik képesek felfelé nézni, a reménytelenség ellenére is, meglátják a fényt. Az elhalt búzaszem, a Golgota nem a történet vége. A jövőbe vetett remény nem keletről jön, nem is nyugatról, hanem felülről: aki felfelé néz, abban megmarad a remény, és megkapja azt a békét, amit egyedül Isten tud megadni – hangsúlyozta Popovicsné Palojtay Márta.

Egyúttal köszönetet mondott Magyarországnak az anyagi és szellemi támogatásért, és kérte:

ne fáradjunk bele az értük elmondott imákba, hogy megmaradjon a reményük abban: a sötétség soha nem tudja végleg kioltani a gyertya lángját.

Az imaesten Brassói-Jőrös Andrea, a Magyar Állami Operaház magánénekese és Gável András evangelizáló zenész, valamint egyik leánya végeztek zenei szolgálatot.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír