Tartományi Don Bosco-ünnepet tartottak a szaléziak a remény jegyében Nyergesújfalun

Ilyenkor útra kelnek a Szalézi Család tagjai és a legeltökéltebb Don Bosco-tisztelők, a leglelkesebb fiatalok, hogy együtt ünnepeljenek. A megérkezés után az ünnep első eseménye mindig a szentmise, és bármilyen tágas legyen is a templom, amely ekkor befogadja Don Bosco családját, mindig megtelik.

Ismerős dallamok hangzottak el az idei ünnepen, a „szalézi zenekekar” előadásában, amelynek tagjai különböző helyekről érkeztek, és talán még soha nem gyakoroltak együtt, mégis egyként szólaltatják meg a szentmise énekeit – kiválóan látják el a zenei szolgálatot Sándor Donát szalézi munkatárs és Fülöp Tibor szalézi testvér vezetésével.

A szentmisét Vitális Gábor SDB tartományfőnök mutatta be mintegy tizenöt paptársával, népes ministránscsapat közreműködésével.

„Mindenki emelje fel a kezét” – hangzott el a felszólítás a prédikáció elején. A padsorokban lassan, kicsit kelletlenül emelkednek fel a kezek. „Magasabbra!” – szól mosolyogva, de ellentmondást nem tűrően a tartományfőnök, és most már mindenki engedelmesen emeli karját a magasba. „Miért nem adtunk bele elsőre mindent? Mennyire törekszünk valóban a legmagasabb, az örök cél, a Paradicsom felé?” – hangzott el a szentbeszédben. A tartományfőnök kiemelte: Don Bosco mindig lelkesen és örömmel beszélt a Paradicsomról, hogy azzal mindenkit, aki hallgatta, magával ragadott.

Úgy beszélt róla, mint gyermek az apja házáról, és ha valaki váratlanul megkérdezte volna tőle: „Merre tart, Don Bosco?”, azt válaszolta volna: „A Paradicsomba megyünk!”

A tartományfőnök további példákat említett Don Bosco életéből, amelyek azt bizonyítják, hogy a remény nem passzív várakozás, hanem állandó, cselekvő hozzáállás, a Paradicsom felé vezető út pedig azzal kezdődik, hogy másokat is boldoggá teszünk. Don Bosco tudta, hogy

minden nehézség egy lépcsőfok a Paradicsom felé, a remény és a cél tudata pedig erőt ad az embereknek még a legnehezebb pillanatokban is.

A remény kötele az égbe, Isten karjaiba vezet. Ha ebbe kapaszkodunk, az élet hullámzó tengerén stabilitást ad, biztos cél felé mutat, a kötél végén pedig az Atya vár ránk, aki örök boldogsággal fogad minket. Vajon mennyire szorítjuk ezt a kötelet? – tette fel a kérdést Vitális Gábor SDB, majd ismét arra kért mindenkit, hogy emeljék fel a kezüket, még magasabbra, teljes szívvel, mint akik valóban a Paradicsom felé törekszenek.

A szentmise keretében két új rendházigazgatót iktattak be: Ábrahám Béla Nyergesújfalura, Kazincbarcikára pedig Kővári László kerül.

*

A szentmise után a Zafféry Károly Szalézi Középiskolában, a nézőtérré alakított tornateremben folytatódott a Don Bosco-ünnep.

Az ünnepi műsorban a fiataloknak alkalmuk nyílt megmutatni tehetségüket: ének, zeneszám, színdarab, tánc és bűvészmutatvány volt látható-hallható a színpadon. Idén a fellépők között voltak a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, a szombathelyi szalézi oratórium, a kazincbarcikai Don Bosco iskola, az oratórium és a Don Bosco Barcika Tanoda, a tordasi Sajnovics János Általános Iskola és az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda növendékei, fiataljai.

Kiosztották a Magyar Szalézi Tartomány legrangosabb díjait: az ifjúsági munkáért a Savio Domonkos-díjat, a pedagógiai munkáért a Boldog Sándor István-díjat, a több évtizedes odaadó munkáért a szaléziak oldalán pedig a Don Bosco-díjat.

Az ünnepi műsor végén Vitális Gábor SDB tartományfőnök elismételte a dongóról szóló példát, amelyet előszeretettel osztott már meg több alkalommal: „A fizika és az aerodinamika törvényei szerint a dongó teste aerodinamikailag nem alkalmas a repülésre, szárnyainak szélessége túl kicsi ahhoz, hogy a masszív testet reptesse. De a dongó nem tud semmit a fizikáról vagy az aerodinamikáról és repül.”

A Don Bosco-ünnep agapéval zárult, amelynek keretében finom falatok – a Szalézi Konyha gazdagon megpakolt rántott húsos zsemléi – fogyasztása mellett találkozásra, kedélyes beszélgetésre is lehetőség nyílt.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír