A világnak erős hitvallókra van szüksége – Az ökumenikus imahét nyolcadik napja Székesfehérváron

Testvéri szeretet, nyitottság, hittel mondott közös imádságok, a lelkipásztorok egymásra figyelő, közös szolgálata – ezek jellemezték idén is az ökumenikus imahét esti istentiszteleti alkalmait. Aki Székesfehérváron végigjárta a közös imaalkalmakat, az megélhette Ferenc pápa szavait: „Az egység csodája már elkezdődött. És Isten mindig véghez viszi a csodát, amelyet elkezdett.”

Az ökumenikus imahét székesfehérvári záróalkalmán a belvárosi református gyülekezet nevében Brunner Vilmos református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Megemlékezett a hét alapgondolatát adó közös niceai hitvallásunkról, amely egy olyan korban keletkezett, amikor a kereszténység hitbeli kérdésekkel és nehézségekkel küzdött. De képesek voltak mindenen felülemelkedve közös hitüket megvallani. „Az ökumenikus imahét arra hívott bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe” – fogalmazott.

Az imaest kezdetén a baptista, a református és evangélikus lelkész felolvasta a közös istentiszteletre kijelölt olvasmányokat, majd Jobbágy Ferenczné Klára elszavalta Túrmezei Erzsébet A harmadik című versét. A vers zenére, kórusműre komponált változata az ökumenikus énekkar előadásában hangzott el, amelyet maga a zeneszerző, Tóka Szabolcs kísért orgonán.

Bencze András evangélikus püspökhelyettes Nüsszai Szent Gergely gondolatait tolmácsolta a feltámadásról. Jármi Zoltán görögkatolikus szervezőlelkész Szent Ágostont idézte a reményről. Murányiné Szuhács Renáta evangélikus lelkész azért imádkozott, hogy az Egyház Krisztus halál feletti győzelmének hírnöke legyen.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök igehirdetését így kezdte: „Sok éve imádkozunk ilyenkor – ahogy mi mondjuk, »pálforduláskor« – a keresztények egységéért. Az évek során sok szempont köré gyűjtöttük gondolatainkat, sokféle szempont szerint kértük az Úr Lelkének segítségét, hogy amit ő egynek akart, és amit mi összetörtünk, azt kegyelme tegye újra eggyé, mert csak ő képes erre.

Idén a bennünk élő közös hitünket vizsgáltuk, mert látjuk és tudjuk, gyenge a hitünk. Pedig a világnak erős és biztos hitvallókra van szüksége, olyanokra, mint Péter és Pál voltak, és oly sokan mások a történelem folyamán.”

A főpásztor hangsúlyozta: hatékonyan kell tanúskodnunk hitünkről, mert egyre több és erősebb a világban az a hang, mely az Egyházat és a hívőket is erősen kritizálja, sőt súlyosan vádolja. „Be kell látnunk és meg kell vallanunk: sok dologban vétettünk, sokszor súlyosan. Bánjuk is bűneinket, bocsánatot is kértünk Istentől és embertől, és most azt kell mondanunk, amit a százados mondott: »Hiszek, Uram, segítsd gyenge hitemet!«”

Spányi Antal püspök arról is beszélt, hogy nem elég csak mondani, amit gondolunk, mert az Úr a szívünket nézi, hogy mi lakik benne: elfogadás vagy kritika az Egyház tanításával szemben. És nem elég az sem, ha látszatra eleget teszünk sok vallásos gyakorlatunknak, mert a valóság az, amit a szívünkben hiszünk; amire az életünket fel tudnánk áldozni mint korunk üldözött keresztényei.

„Olyanok vagyunk-e, mint akik ki mernek állni az Egyházért, Istenért, hitért, erkölcsért egész szívvel? – tette fel kérdést a püspök. – Vagy nem vállaljuk az Egyházhoz tartozásunkat, hanem más, nem keresztény felfogásnak is szeretnénk megfelelni?”

A megyéspüspök további elgondolkodtató kérdéseket tett fel a hét alapigéjéből kiindulva: Hiszed-e ezt? „Hisszük-e, hogy Krisztus tanítványaira bízta Egyházát? Tizenkét egyszerű, de tiszta szívű férfire, akik egyre közelebb kerültek Jézushoz: egyre jobban szerették és követték őt, éltek szavai szerint, egyre jobban megvalósították a tőle kapott tanítást. (…) Minden szenvedés ellenére túláradt bennük a Krisztustól kapott öröm. (…) Hisszük-e az örök életet, amelyért kortársaink merik odaadni az életüket, mert hisznek tévedhetetlenül, erősen az örök élet boldogságában. Hisszük-e, hogy az erős és igaz hitet Isten adja ajándékba, mi csak befogadjuk. De nem azért, hogy szívünkbe zárjuk és lelkünkben titokban őrizzük, hanem hogy megvalljuk Jézust (…) Készen állunk-e a feladatra, hogy a világ előtt megvalljuk hitünket, megvalljuk Jézust, és neki adjuk életünket? És hisszük-e, hogy van Istennél irgalom és bocsánat, ha vétkeztünk; van újrakezdés, és nem a bűné a végső győzelem? Ha hiszünk, akkor mondhatjuk bátran: »Maranatha! Jöjj el, Uram, Jézus!« Ha életünkben Jézus akaratát teljesítjük, akkor bármit is tehetnek velünk, a végső győzelem a mi hitünké, Istené lesz.”

A főpásztor arra is felhívta a figyelmet, amikor egy keresztény valóban megéli hitét, akkor mindig történik valami. Talán nem a világ által várt csodák és látható jelek, de ott elkezd működni a Szentlélek. Rácsodálkoznak a hívő ember életére, gondolkodásmódjára, hűségére, kitartására, erős lelkére és emberi tartására. Lassan, ahogy a kovász átjárja a lisztet, az ő jelenléte alakítja a körülötte élőket.

„Áruló Júdások, elballagó gazdag ifjak, az igazság hirdetését erős beszédnek tartó csoportok, akik nagy hangon kijelentik: »ki hallgatja ezt?!«, mindig lesznek. De aki hisz, az végül üdvözül. A tanúságtevők imája, áldozata megváltoztatja a világot; sietteti az Isten Országának elérkezését, mely öröm és béke a Szentlélekben. Ahol a jövő vállalásához erőt ad a szent remény, ahol a szeretetben egymást mint testvért ismerjük fel, és ahol megtapasztaljuk: közel az Úr, velünk Isten! (…) Éljünk az Úrból, éljünk az Úrnak, éljünk mindig, minden körülmények között hitben, és éljünk hitvallóként, a világ Istentől kapott kovászaként, életünket az Úrra bízva: Életemben, halálomban, édes Jézus, tied vagyok! Tied akarok lenni! Veled és benned és belőled akarok élni! Add meg ezt!” – zárta beszédét a székesfehérvári megyéspüspök.

Az ökumenikus imahét záróimádságai után Tavasz Kristóf református lelkész megköszönte a hívek buzgó jelenlétét az imaestek során. Mint mondta: „Jó volt együtt lenni, imádkozni, megerősödni közös hitünkben, a testvériség áldásaiban.”

A 2025-os ökumenikus imahét utolsó székesfehérvári alkalmán a közös istentisztelet zárásaként Spányi Antal püspök megáldotta Isten népét.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír