Családja szerint súlyos hibát követhetett el az elsőfokú bíróság, amikor elítélte a botcsinálta sikkasztó pénzszállítót, ugyanis úgy tűnik, hogy J. Richárd (22) autista. A szülők úgy döntöttek, hogy egy orvos szakértőt bíznak meg azzal, hogy kiderítse, miért sétált el 25 millió forinttal a fiuk, és miért költött abból 3 millió forintot csupa haszontalan dologra.
Zoom
A szakpszichológus az elsődleges vizsgálat után arra az előzetes megállapításra jutott, hogy a 22 éves fiatalember az autizmus egyik fajtájában szenvedhet, hogy pontosan melyikben, és milyen súlyos az állapota, azt vizsgálatsorozat fogja kideríteni. A szakember szerint a fiatalember gyakran elréved, fel sem fogja a körülötte zajló eseményeket, viselkedése zavart, ezért félő, hogy ha nem kap szakszerű kezelést, állapota súlyosbodhat. A család szakértője szerint annyi már bizonyos, hogy tettének következményeivel és súlyával egyáltalán nincs tisztában. A fiatalember ügyvédje megerősítette az információkat.
– Az orvos szakértő az előzetes véleményével igazolta azt a gyanút, amely szerint ügyfelem viselkedése rendellenes. Nem a korának megfelelően gondolkodik és viselkedik. A vizsgálatsorozat végén pontosan tudni fogjuk, hogy milyen súlyos betegséggel állunk szemben – fejtette ki dr. Gerencsér András ügyvéd, aki hozzátette: az elsőfokú bíróság 4 év 8 hónapos börtönbüntetése jogilag megkérdőjelezhető, ha az elkövető pszichés betegséggel küzd.
Mint ismeretes, a Group4 pénzszállítója május 21-én Budapesten, a Futó utcából sétált el 25 millió forinttal, amit az ottani bankba kellett volna bevinnie. A Corvin Plaza mellékhelyiségében átöltözött, majd menekülés helyett vásárolni ment egy másik bevásárlóközpontba. Sőt megnézett két filmet a moziban, majd estefelé ellátogatott egy night-clubba. Utóbbiért félmilliót kellett fizetnie, de mindössze az egyik táncosnő mellét és fenekét foghatta meg. A rendőrök hajnalban elfogták. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatását, a hazaengedett fiatalember pedig másnap reggel munkába akart menni, mintha nem is ő fosztotta volna ki munkaadóját, elveszítve így állását.
(Blikk nyomán)