Putyin letette az ötödik államfői esküt
"Ma lényegében az ezeréves történelmünk és őseink előtt adunk számot. Ők megközelíthetetlennek tűnő magasságokat vettek be, mert az első helyre mindig a hazát helyezték, és tudták, hogy igazán nagy célokat csak a hazával és a néppel együtt lehet elérni" - hangoztatta Putyin.
2024. május 7. 14:28

Putyin – tass/Elnöki Hírhivatal/Alekszander Kazakov

Oroszország sorsát mi magunk, és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai és a jövő nemzedékek érdekében - jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.

Kitért arra is, hogy Oroszország nem utasítja el a párbeszédet a nyugati országokkal, amelyeknek maguknak kell erről dönteniük. Kijelentette, hogy van lehetőség a tárgyalásra a biztonságról, a hadászati stabilitásról, de nem az erő pozíciójából, hanem csak az egyenrangúság alapján. Leszögezte, hogy Oroszország folytatja erőfeszítéseit a többpólusú világrend kialakításáért.
   
Putyin ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az őt túlnyomó többséggel megválasztó oroszok bizalmának igazolásáért. Azt hangoztatta, hogy az elnök munkájának eredménye az egész társadalom egységén és összetartásán múlik.
   
"Ma lényegében az ezeréves történelmünk és őseink előtt adunk számot. Ők megközelíthetetlennek tűnő magasságokat vettek be, mert az első helyre mindig a hazát helyezték, és tudták, hogy igazán nagy célokat csak a hazával és a néppel együtt lehet elérni" - hangoztatta.
   
Azt is mondta, hogy a bonyolult és gyorsan változó világban Oroszországnak önellátónak kell lennie, és új távlatokat kell nyitnia, "ahogy ez már sokszor megtörtént történelmünkben".
   
A beiktatási beszédet követően Putyin a Kremlben megtekintette az elnöki ezred díszszemléjét, majd hálaadó liturgián vett részt.
   
"Isten segítse önt, hogy folytassa a szolgálatot, amelyet maga Isten bízott önre, a haza iránti szeretettel, bátorsággal, mert néha szükség van ilyen bátorságra, amikor sok mindenen át kell lépni - talán néha olyan dolgokon is, amelyeken a hétköznapi életben nem lehet. Ez a bátorság, erő kell, hogy kísérje az államfő szolgálatát, akinek tettei meghatározzák az ország sorsát" - mondta a szertartáson Kirill, Moszkva és Oroszország pátriárkája, aki megáldotta az elnököt.
   
Vlagyimir Putyin az államfői tisztséget hat évig, 2030-ig töltheti be, és a 2020-ban elfogadott alkotmánymódosítás értelmében jogában áll majd újrajelölteni magát.
   
A beiktatást követően az orosz kormány, az alkotmánynak megfelelően, lemondott. Mihail Misusztyin kormányfő, aki 2020. január 16. óta volt hivatalban, megbízotti státuszba került. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Putyin még kedden meg fogja nevezni kormányfőjelöltjét.
   
A 2020-ban módosított alaptörvény szerint az államfő a miniszterelnököt, helyetteseit és a szövetségi minisztereket a parlament alsóházának jóváhagyása után nevezi ki. A védelmi, a belügyi, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős, az igazságügyi és a külügyi tárca vezetőjét a felsőházzal folytatott konzultációt követően nevezik ki.
   
Az alsóház várhatóan május 10-én, a győzelem napjának megünneplését követően fogja megvitatni az új miniszterelnök személyét, mielőtt felterjesztené jóváhagyásra az államfőnek.
   
Jurij Usakov, az elnök külpolitikai tanácsadója hétfőn elmondta, hogy a beiktatási szertartáson, amely, mint mondta, hagyományosan "belpolitikai jellegű", külföldi vendégként a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői vesznek részt.
   
Usakov megerősítette, hogy Putyin beiktatás utáni első külföldi útja Kínába vezet majd. Ez egy állami látogatás lesz, válaszul Hszi Csin-ping kínai elnök tavalyi, hivatalba lépése utáni oroszországi látogatására. Az orosz elnök Peking mellett egy másik, egyelőre meg nem nevezett kínai várost is felkeres majd.
 

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Torockótól Torontóig
    Az összmagyarság fölemelő értékét, a magyar kultúra egyetemességét ünnepelték magyarjaink az erdélyi Torockón is, a kanadai Torontóban is.
  • Egy hét múlva lesz az EP- és önkormányzati választás
    Magyarország 21 képviselőt küldhet az EP-be, a választáson az ország területe egy választókerületet alkot. A választáson listákra lehet szavazni, a listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár ajánlására volt szükség. A Nemzeti Választási Bizottság tizenegy listát vett nyilvántartásba.
  • A baloldal gyűlölettel fegyverzi fel a szélsőséget
    Giorgia Meloni a programpontokat felsorolva gender helyett családot, iszlamizáció helyett keresztény identitást szorgalmazott. Hangoztatta, hogy nem a jobboldali kormány szigorításai, hanem a baloldalnak az embercsempészekkel való "összekacsintása" okozza a halottakat a földközi-tengeri migrációs útvonalon.
MTI Hírfelhasználó