Szijjártó Péter: Nagyszabású vasútipari együttműködés indul
2024. április 29. 16:02

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhathat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Tuniszban.

A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Nabil Ammarral folytatott tárgyalása előtt azt közölte, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom rekordot döntött, értéke meghaladta a 270 millió dollárt. „Ma pedig egy olyan megállapodás aláírására kerül sor a magyar és tunéziai vállalatok között, amelynek nyomán komoly vasútipari együttműködési folyamat indul el, ugyanis a tunéziai vasúttársaság több száz millió eurós pályázatokat ír ki a vasúti hálózat, valamint a vasúti kocsik állományának fejlesztésére” – mondta.

„És a nagy tunéziai vállalatok magyar vállalatokkal közösen kívánják modernizálni a tunéziai vasúti hálózatot, mind az országos, mind az elővárosi hálózatot, és együtt kívánják modernizálni a vasúti kocsiállományt is” – folytatta. „Ezért a Ganz a mai napon egy együttműködési megállapodást ír alá tunéziai partnerével, hogy a nagy vasútipari projektekben a következő időszakban együttműködjenek” – tette hozzá.

Majd tudatta, hogy a felek dinamizálni kívánják az együttműködést a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az agrártudomány és a víztisztítás területén is. A miniszter érintette a kétoldalú kapcsolatokat is, hangsúlyozva, hogy az együttműködésnek jó alapot ad, hogy mind a két országban szuverenista kormány van hivatalban, amely nem tűr el semmiféle külső beavatkozást, ellenáll minden nyomásgyakorlásnak és támadásnak.

Továbbá közölte, hogy évente 200-ról 250-re emelik a tunéziai hallgatóknak adható ösztöndíjak számát a magyarországi egyetemeken, tekintettel az óriási túljelentkezésre.

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Torockótól Torontóig
    Az összmagyarság fölemelő értékét, a magyar kultúra egyetemességét ünnepelték magyarjaink az erdélyi Torockón is, a kanadai Torontóban is.
  • Egy hét múlva lesz az EP- és önkormányzati választás
    Magyarország 21 képviselőt küldhet az EP-be, a választáson az ország területe egy választókerületet alkot. A választáson listákra lehet szavazni, a listaállításhoz legalább 20 ezer választópolgár ajánlására volt szükség. A Nemzeti Választási Bizottság tizenegy listát vett nyilvántartásba.
  • A baloldal gyűlölettel fegyverzi fel a szélsőséget
    Giorgia Meloni a programpontokat felsorolva gender helyett családot, iszlamizáció helyett keresztény identitást szorgalmazott. Hangoztatta, hogy nem a jobboldali kormány szigorításai, hanem a baloldalnak az embercsempészekkel való "összekacsintása" okozza a halottakat a földközi-tengeri migrációs útvonalon.
MTI Hírfelhasználó