Más a neved
Nem tudom, mennyire általános, de szülőfalumban egyre másra derül ki, hogy nem mindenkit hívnak úgy, ahogy az az anyakönyvében írva vagyon, ahogy hivatalos. Alajosból Pál, Péterből Pál, Auréliából Júlia lesz, és még sorolhatnám. Legtöbbször csak a hivatalos papírokból derül, ki hogy akit Jancsiként ismerünk, valójában Vilmosnak született. Van, aki felnőtt, érett fejjel kéri a névváltoztatást, mert a születéskor kapott nevén az égvilágon senki sem szólítja, és ő maga sem használja azt. De gyakran saját gyermekének is már ezt az új nevet adja, mert annyira megszereti.
Miért írom le mindezt? Mert ezen kívül még ragadványnevek is tartoznak nagyon sok emberhez. Ezeket általában jellemző tulajdonságuk alapján kapják. Azt talán már mondani sem kell, mennyire találóak.
Ilyet persze kaphat valaki szavajárása alapján is, rosszabb esetben, ha gyermekkorában hibásan mondott ki egy-egy szót, vagy netán a saját nevét bemutatkozáskor. Egy-egy ilyen szóból aztán lehetnek életre szóló ragadványnevek. Ilonkánból Ononka, Laciból Jaszi. Falun, közösségben belül senkinek szeme sem rebben, ha egymást ezeken a neveken emlegetik. A kocsmában mindenki tudja, kiről folyik éppen a diskurzus, kit állítanak két sör elszopogatása közben pellengérre.
Maga a névadás szüleink, nagyszüleink idejében, de sok családban még most is úgy történik, hogy a fiúgyermek az apja, a lánygyermek az anyja nevét kapja. Vagy valamelyik nagyszülő nevét, ezt sokszor második névként. Előfordul, hogy valamelyik kedves rokon, barát nevére keresztelik a babát. De sokan kaptak nevet örökzöld slágerek, regény- és filmhősök alapján is. Elég, ha most csak Scarlettre gondolunk, az Elfújta a szélből. Melyik anyuka ne szeretné, hogy kislánya ennek a csodálatos hősnőnek a nevét viselje? Sok helyütt, ha apa és anya nem tudnak megegyezni egy közös névben, kettőt kap a gyermek, hogy mindenkinek meglegyen az öröme.
Családunkban meglehetősen ritka és különleges női neveket adtak már ezelőtt közel száz évvel is. A Filoména, a Kornélia, a Mónika vagy akár a Viola Regina az akkori Mariskákkal, Annákkal, Erzsikékkel teli faluközösségben valóban különlegesnek számíthatott.
A névadás mindig is nagyon fontos volt, misztikus erővel is bírhatott, vagy legalábbis azt tulajdonítottak neki. Még az is előfordult, hogy míg a fiatalasszony bent vajúdott a szobában, addig a két nászasszony, a jövendő nagymamák kis híján összevesztek azon, mi legyen a gyerek neve. Ha fiú lesz, Miklós legyen, érvelt az egyik. Mire a másik, oszt miért, kije volt Miklós magának, tán csak nem a régi szeretője? kérdezett vissza éles nyelvvel a másik. Majdnem hajba kaptak a néven, de volt nagy meglepetés, amikor az újdonsült anyuka egy olyan keresztnevet választott az elsőszülött fiúnak, amire egyikük se számított. Hát nem az ura nevét adja neki? Nem bizony. Annak a nevét kapta, aki őt, az anyukát annak idején befogadta és szeretetben felnevelte. Tiszteletből és soha el nem múló hálából.
