Teremtésvédelem
A szemétnek a tárolóban a helye, nem az utcán és nem az erdőben. Ennek az akciónak pedig nemcsak az a jelentősége, hogy visszaadják az erdőt eredeti rendeltetésének, hanem a példamutatás is, hogy tisztaságnak, rendnek kell lenni, nemcsak a portákon, a saját házunk előtt, hanem az olyan közös területeken is, mint az erdők.
2024. április 26. 22:40

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője (k) és a résztvevők szemetet gyűjtenek össze a tiszta Magyarországért létrejött TeSzedd! önkéntes országos szemétszedési akcióban Keszthelyen 2024. április 26-án. A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is tevékenyen csatlakozott az akcióhoz. MTI/Katona Tibor

A kereszténydemokraták fontosnak tartják a környezet, a teremtett világ védelmét, ezért csatlakozott a párt és ifjúsági szövetsége a TeSzedd! szemétszedési mozgalomhoz - hangsúlyozta Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken Keszthelyen.

A kormánypárti politikus a város polgármesterével és egyben -jelöltjével, valamint a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeivel vett részt a keszthelyi kutyás strand környezetében a hulladékgyűjtési akcióban.
   
Úgy fogalmazott: a szemétnek a tárolóban a helye, nem az utcán és nem az erdőben. Ennek az akciónak pedig nemcsak az a jelentősége, hogy visszaadják az erdőt eredeti rendeltetésének, hanem a példamutatás is, hogy tisztaságnak, rendnek kell lenni, nemcsak a portákon, a saját házunk előtt, hanem az olyan közös területeken is, mint az erdők.
   
Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere és egyben polgármesterjelöltje azt mondta: az önkormányzat szervezésében a héten másodszor gyűjtöttek a város külterületein szemetet.
   
Szerencsére Keszthelyen nem jellemző az illegális hulladéklerakás, de a kevésbé forgalmas külterületi utaknál azért találni elszórt hulladékot, ahogy ez a kutyás strandhoz vezető út mellett is tapasztalható volt - fűzte hozzá.

MTI
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • A budapestiek állják a "milliárdos Gyurcsány-számlát"
  • A vértanú – szörnyű történelmi párhuzam
    Látjuk a baljós jeleket, a balliberális politikai oldal romboló munkáját, és eszünkbe jut, hogy ezek elődei egykor mekkora károkat okoztak hazánknak. Látjuk, hogy ma is vannak könnyen félrevezethető emberek, akikre hatnak a hangzatos ígéretek, a látványos külsőségek, a szemfényvesztő gesztusok, s újabban azok a trükkök, amelyekkel mindezt nemzeti színű csomagolásban tálalják a közönségnek
  • Fokozódik a migránsinvázió
    Az embercsempészek és a politikai alvilág együttműködése erőteljesebb lett: a migránsinvázió fokozódik, kontinensünkre egyre több idegen özönlik be. Nagyon gyakran támadták meg - akár fegyverrel is - a magyar erőket, hét rendőr sebesült meg.
MTI Hírfelhasználó