A védelmi kiadások növeléséről is tárgyalt New Yorkban Donald Trump volt amerikai elnök és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök helyi idő szerint szerda esti négyszemközti találkozóján.
A megbeszélésről kiadott közlemény szerint a volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt és a lengyel államfő találkozóján szó volt arról a lengyel javaslatról, amely alapján a jelenlegi két százalékról három százalékra növelnék a NATO-tagállamoktól elvárt GDP-arányos védelmi kiadást.
A megbeszélés témái között szerepelt az Ukrajna elleni orosz háború, a közel-keleti konfliktus, valamint a világ békéjét fenyegető további kérdések.
A közlemény szerint a találkozót Donald Trump New York-i irodaházában található magánrezidenciáján tartották, és mintegy két és fél órán keresztül tartott.
Donald Trump méltatta a lengyelek szuverenitás védelmében tett kiállását, és elkötelezettségüket Európa határainak biztosítása iránt "a fenyegetés minden formájával szemben".
"Trump elnök szeretettel emlékezett vissza 2017-es, mérföldkőnek számító lengyelországi útjára" - olvasható még a közleményben.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
-
Három versgyűjteményt írt - Sen rebela, Diptych, Osy. 2010-ben jelent meg Az áldozat üzenete című regénye, 2015-ben pedig könyve jelent meg a romákról - Efata. 2015-től a Szlovák Írók Szövetségének tagja.
-
Budai szerint: "Mravik Zsolt ebből a pénzből 75 millió forintot egy városházi dolgozón keresztül eljuttatott Perjés Gábornak, annak a Perjés Gábornak", aki a Mindenki Budapestért Egyesület vezetője. A kormánypárti politikus szerint ebből a pénzből finanszírozták Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányát.