A Budapest arculatát is meghatározó norvég építészre emlékeztek
2024. április 18. 11:20 MTI
A kétszáz éve született Gregersen Gudbrand norvég származású magyar híd- és vasútépítőre emlékeztek a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében szerdán az évfordulóra felújított síremlékénél Fiumei úti sírkertben.
Többek között a Népszínház építési munkálataiban is részt vett a norvég építész
Korábban
Lázár János építési és közlekedési miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Gregersen Gudbrand személyében egy országépítőre, egy családépítőre és egy vállalatépítőre emlékezünk, aki annak a generációnak a tagja volt, aki 1848 után újraalapította Magyarországot.
A miniszter köszöntőjében kitért arra, hogy az északról Magyarországra származottak közül nagyon sokan lettek vállalkozók és váltak országépítővé. Mint mondta, legyen akár szó csehekről, észak-németekről, angolokról, svédekről, dánokról vagy norvégokról, közülük sokan váltak a magyar szellemi, gazdasági elit részévé, amit kitartó szorgalmuknak, elszánt küzdelemre alkalmas természetüknek köszönhettek és ez jellemezte Gregersen Gudbrandot is.
Felidézte, hogy a korszakban a modernizáció szimbóluma a vasútépítés volt és Gregersen Magyarországon számos vasútvonalat és vasúti hidat épített, a szolnoki vasúti hidat, Magyarország leghosszabb vasúti fahídját is az ő cége készítette.
Azok a külföldről származó vállalkozók, akik ezeken az építkezéseken részt vettek, tiszteletet érdemelnek kétszáz év távlatából is, és példaképként állíthatók a mai vállalkozók számára is – hangsúlyozta Lázár János.
A miniszter beszédében kiemelte még a hit szerepét Gregersen Gudbrand életében. Felidézte, hogy az 1879-es szegedi nagy árvíz után részt vett a város újjáépítésében, a 1848-as forradalomban pedig önkéntesként, utásztisztként és hidászként szolgált. Később pedig a kiegyezés után számos jótékonysági, gazdasági mozgalmat támogatott.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntőjében kiemelte: Gregersen Gudbrand norvég születésű magyar volt, a szíve mindig velünk dobogott és bár sokszor érte kudarc életében, soha nem adta fel, hazánkban épített kimagasló karriert.
Kitért arra, hogy a kormány támogatásával évente 75 millió forintot fordítanak síremlékek felújítására, Gregersen Gudbrand síremléke mellett ennek köszönhetően újult meg idén a nagy utazó Vámbéry Ármin vagy az 50 éve elhunyt Szécsi Pál énekes és Lovik Károly író, lószakértő síremléke. Elmondta, hogy terveik szerint még idén megújul a száz éve elhunyt Zielinski Szilárd építőmérnök és a kétszáz éve született Zirzen Janka pedagógus síremléke is.
Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész a család nevében emlékezett Gregersen Gudbrandra. Felidézte: Petőfi, Jókai és a 48-as ifjak kortársa volt, aki égő szabadságszeretete miatt nem sokkal érkezése után csatlakozott a magyar szabadságharchoz.
Olyan ember volt, aki egész életében épített: először is családot, feleségül vette Sümegh Aloyziát, aki 19 gyermeket szült neki. De épített épületeket: részt vett az Országház, a Nemzeti Színház, számos templom, valamint vasút, gát, alagút és híd építésében.
Szorgalmas munkájának eredményeként nagy vagyona lett, majd szinte mindent elsodort a trianoni katasztrófa, majd a kommunizmus – tette hozzá.
Az eseményen beszédet mondott Halmos Monika, a Gregersen család hagyatékának gondozója is, aki személyes emlékeit idézte fel a Gregersen család tagjairól.
A megemlékezésen Trine Skymoen norvég nagykövet mellett részt vettek a Gregersen család leszármazottai, valamint szakmai szervezetek képviselői is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap