A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
Kiemelték, a robogók többségére érdemi ellenőrzés híján továbbra sem kötnek kötelező biztosítást, pedig kategóriától és lakhelytől függően havi 600-800 forintos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) havidíj ellenében nem csak a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírság lenne kiküszöbölhető, hanem a közúti baleset során okozott, akár többmilliós kártérítési kötelezettség is.
Ismertetik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi biztosítási statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok díjosztályában a korábbiaknál is kevesebb, 297 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, miközben a hazai állomány folyamatosan gyarapszik, aktuális nagysága becslések szerint már meghaladja a 650 ezret.
Megjegyezték, mindez azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségét 1992-ben 13 alkuszcég hozta létre, jelenleg mintegy 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik, a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát adják. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
"Nagyon fontos, hogy helyi szinten, megyei szinten és országos szinten is ott legyenek az erőink, hiszen csak így tudjuk a magyarság érdekében az érdekképviseletet, politikai képviseletet ellátni. Ugyanennyire fontos, hogy mi, magyarok egymást erősítsük az Európai Unióban" - mondta Potápi Árpád.
-
A helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.
-
Három versgyűjteményt írt - Sen rebela, Diptych, Osy. 2010-ben jelent meg Az áldozat üzenete című regénye, 2015-ben pedig könyve jelent meg a romákról - Efata. 2015-től a Szlovák Írók Szövetségének tagja.