Két rab szökésében segíthetett az a tizenhét rendőr, akiket hétfőn fogtak el a szervezett bűnözés elleni ügyészség parancsára Észak-Macedóniában - jelentette a Vesti.mk hírportál.
Az ügyészség közleménye szerint hat rendőrt azzal gyanúsítanak, hogy tavaly októberben egy gyilkosság miatt elítélt férfi szökésében segédkeztek. A tájékoztatás szerint a rendőrök kórházi kivizsgálásra vitték az elítéltet, majd ketten a kórház dohányzásra kijelölt helyiségébe kísérték, ahol egy idő után magára hagyták, lehetővé téve a szökését.
"A gyanúsítottak nem jelentették a szökést a szkopjei Idrizovo börtönben a közvetlen feletteseiknek, és a következő műszakban dolgozó gyanúsítottak sem tették ezt meg, hanem az üres vizsgálóhelyiségben ültek az elítélt nélkül, ahol a belügyminisztérium munkatársai találtak rájuk" - olvasható a közleményben. Az elítélt azóta is szökésben van.
Tizenegy rendőrt egy másik szökési eset miatt fogtak el. Ők egy korábbi alkalommal tették lehetővé egy rab számára a szökést a kórházból, ez az elítélt azonban később visszatért a börtönbe.
A rendőröket, ha bűnösnek találják, öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik kötelességszegés, valamint a szökésben nyújtott segítség miatt.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Rossi arról beszélt, hogy a magyarok többsége imádja a futballt, a válogatottat pedig különösen. Kiemelte, a szurkolók olyan hangulatot teremtenek, mint sehol másutt. Szerinte ez a pozitív értelemben vett nacionalizmusnak köszönhető, mert a drukkerek jobban szeretik az országukat, mint bármi mást.
-
"Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük" - fogalmazott Robert Kalinák.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.