A palesztin állam elismerését sürgette szerdán a spanyol miniszterelnök, aki szerint ez a diplomáciai lépés egész Európa geopolitikai érdeke.
"A nemzetközi közösség nem tud segítséget nyújtani a palesztin államnak, ha el sem ismeri a létezését" - szögezte a kormányfő a parlamentben elmondott beszédében, melyben kiemelte: Madrid ezt kész megtenni.
Jóllehet Sánchez nem említett pontos dátumot, múlt heti közel-keleti körútján - mely során Jordániába, Szaúd-Arábiába és Katarba látogatott - még azt mondta, erre június végén sor kerülhet.
A gázai háború októberi kitörése óta a kormányfő többször hangoztatta a palesztin állam elismerésének fontosságát, március végén pedig egy közleményt is kiadott - Leo Varadkar írországi, Robert Abela máltai és Robert Golob szlovén kollégáival közösen -, melyben leszögezte: kész elismerni a palesztin államot, ez a lépés ugyanis szerinte segítené a palesztin-izraeli konfliktus lezárását.
Az elkövetkezendő napokban Sánchez találkozik a többi között Jonas Störe norvég és Luís Montenegro portugál miniszterelnökkel, Pilar Alegría spanyol kormányszóvivő szerint pedig a megbeszéléseken igyekszik majd a palesztin állammal kapcsolatos álláspontjáról meggyőzni partnereit is.
Sánchez a háború kezdete óta többször bírálta Izraelt, legutóbb pedig azt vetette az izraeli kormány szemére, hogy teljes mértékben aránytalan választ ad a Hamász támadására. Bírálatában Sánchez kiemelte: az izraeli hadsereg műveletei nem pusztán a közel-keleti régiót destabilizálják, de súlyos következményei lesznek az egész világ számára.
(MTI nyomán)