A biztonságos digitális lét és a gyermekek védelme a fő témája a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által szervezett Bűnmegelőzési Expónak, amelyet csütörtökön tartanak a fővárosban, a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában.
A szervezők tájékoztatása szerint a témában pódiumbeszélgetést rendeznek, valamint előadás hangzik el az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzéséről.
A szakmai és civil szervezetek interaktív bemutató előadásokat tartanak a kiberbiztonságról, a bántalmazásról, valamint megismertetik a résztvevőkkel a gyermekek védelme érdekében összeállított programjaikat.
A rendezvényt egy interaktív, az emberkereskedelem megelőzését támogató plakátkiállítás és a családon belüli erőszakkal foglalkozó fotókiállítás kíséri - olvasható a rendezvény leírásában.
A kiállítók között szerepelnek mások mellett a vármegyei rendőrkapitányságok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Áldozatsegítő Központ, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az UNICEF Magyar Bizottság, az Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ, a Budapesti Polgárőr Szövetség, a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Bírók a Mediációért Egyesület, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és a Jobb Veled a Világ Alapítvány.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Az ellenfél Paksnál, ahogyan arra számítani lehetett, a veterán Böde Dániel a cserepadon kapott helyet, a fővárosiaknál viszont a korábbi paksi gólkirály, Varga Barnabás ott van a kezdőben.
-
Három versgyűjteményt írt - Sen rebela, Diptych, Osy. 2010-ben jelent meg Az áldozat üzenete című regénye, 2015-ben pedig könyve jelent meg a romákról - Efata. 2015-től a Szlovák Írók Szövetségének tagja.
-
A helyszínen három-négy lövés dördült, majd a Denník N hírportál helyszíni tudósítója azt látta, hogy a kormányfő testőrei felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik. A Plus7Dní híroldal információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések.