Délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró
2024. március 28. 08:27

Jön-megy a hidegfront, nyomában a szeles idő viszont marad. 

Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig: A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő.

met.hu
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt
    A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
MTI Hírfelhasználó