A kibertér veszélyei
2024. március 27. 21:22

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó "A kulcs te vagy" országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre - közölte a Médiaunió Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

A szervezet közleményében azt írta, hogy világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.
   

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.
   
A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.
   
A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.
   
A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt - tették hozzá,
   
Mint írták, a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat: a Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: "Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek." A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt - írták a közleményben.
   
"Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat" - mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.
   

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.
   
A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat - idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.
   
Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel - írták a közleményben.
 

mti
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt
    A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
  • A kínai elnök Budapesten
    A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket, majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.
MTI Hírfelhasználó