Tizenhétezer családot támogat a Katolikus Karitász
2024. március 26. 14:42

Százötven tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kezdeményezett és a Katolikus Karitász által lebonyolított húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésen, ebből csaknem tizenhétezer család ünnepi asztalára kerülnek alapvető élelmiszerek - közölte a segélyszervezet kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Tartós szeretet elnevezésű országos gyűjtésben ezrek vettek részt. A március 3-10. között zajlott akcióban a hivatalos gyűjtőpontokra és plébániákra lisztet, rizst, száraztésztát, olajat, konzerveket, instant leveseket és egyéb tartós élelmiszereket vártak, amelyet a karitász önkéntesei húsvétig juttatnak el nehéz sorsú embereknek.
   
A családosok adományába édességet is csomagoltak a legkisebbekre is gondolva - jegyezték meg.
   
Az országos eredményeket kedden közölte a Katolikus Karitász budapesti székházában Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor a segélyszervezet országos igazgatója, valamint Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész, a segélyszervezet akcióját népszerűsítő önkéntes - tették hozzá.
 

MTi
Címkék:
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Centiméterekre vagyunk a tényleges pusztítástól
    A kormányfő abszurdnak nevezte, hogy a NATO ahelyett, hogy megvédené a tagállamait, belerángatja azokat egy világégésbe. Ez olyan - tette hozzá -, mintha egy tűzoltó lángszóróval menne tüzet oltani.
  • Deutsch Tamás lemosta a szélsőséget
    Mráz Ágoston Sámuel azt várta volna, hogy a pártok egymással versengenek és nem az Orbán-gyűlöletben licitálnak egymásra. Ez elmaradt, "ezt nem merték megtenni. Valószínűleg félnek attól, hogy ezzel erodálják a szavazótábort" - jegyezte meg. Hozzátette: Dobrev Klárának és Gyurcsány Ferencnek nagyon nagy a vesztenivalója, miközben szerinte a Tisza Párt egy kicsit elszürkült.
  • Szent Margit koponyaereklyéjét azonosíthatja az MKI
    A két minta úgynevezett anyai, avagy mitokondriális haplocsoportjának az egyedi mutációiból azt látták, hogy a két személy valószínűsíthetően egymás rokonai, ezért feltételezhető, hogy a Szent Margit-ereklye hiteles - mondta Kovács Bence Gábor.
MTI Hírfelhasználó