Háborús őrület lett úrrá Európán, de ideje, hogy megszólaljanak a józan hangok is – ezzel a mottóval rendezett szimpátiatüntetést Magyarország mellett az AfD Budapesten, a Kossuth térnél található Nemzeti Vértanúk emlékművénél.
Zoom
A német delegáció és a béke üzenete (fotó: Toroczkai László/X)
A rendezvényt Rainer Rothfuß, az AfD parlamenti képviselője, a Bundestag tagja, nyitotta meg, aki egyben a demonstráció főszónoka is volt.
Beszédében leszögezte, azért vannak ma itt, hogy megvédjék a globalizmustól a nemzet és a család jelentőségét és értékeit. A helyszínválasztás – Budapest – azért is jelképes, mert meglátása szerint a magyarok szenvednek leginkább attól, hogy sikeresen megvédjék ezeket az értékeket az EU-val szemben.
A háttérhatalmak és az EU fő célja az, hogy a nemzetek ne maradhassanak önállók. Ha a magyar választópolgárok kiállnak a nemzeti értékek mellett, akkor ezt el kell fogadnia az EU-nak, és nem szabadna támadni érte Magyarországot – jelentette ki.
A molinón láthatjátok azt is, hogy állítsuk meg a NATO-t. Mára a német sajtó teljesen elvesztette a szabadságát, így nem ad hiteles tájékoztatást az orosz-ukrán háborúról – emlékeztetett.
Zoom
Toroczkai László és Rainer Rothfuß (fotó: Toroczkai László/X)
A végső cél a nemzetállamok teljes eltörlése és egy teljesen centralizált Európa létrehozása, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a propaganda által! Támogatásunkról szeretnénk biztosítani titeket, mellettetek állunk. Ezért jöttünk ma ide – folytatta gondolatmenetét a Bundestag képviselője, majd sok erőt kívántak Toroczkai Lászlónak és a Mi Hazánk Mozgalomnak.
Fontos üzenet volt még a németek részéről – melyet a kifeszített drapérián is láthatunk – hogy Magyarország békés hidat képezhet Kelet és Nyugat között.
A szimpátiatüntetésen felszólalt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij első dolga az volt, miután kitört a háború, hogy Washingtonba utazott, hogy eladja a Blackrocknak az országot. Ma ilyen sötét célokért halnak mg rengetegen.
Toroczkai kijelentette azt is, hogy Brüsszelt nem érdekli az Ukrajna területén élő magyarok ügye, valamint sem a NATO-t, sem Brüsszelt nem érdekli úgy általánosságban az emberélet sem, nagyhatalmi érdekek mentén feláldoznak bárkit.
Zoom
A pártelnök is leszögezte, hogy mi a békéért és a háború elkerüléséért dolgozunk közösen, amelyben Magyarország egy hidat képez, végül köszönetet mondott a jelenlévőknek, illetőleg az AfD-nek, hogy eljöttek Budapestre.
Küzdjünk együtt a békéért! – zárta sorait.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info