Sulyok Tamás Lengyelországban
Két olyan nemzetről van szó, amely megbecsüli és értékeli a szabadságot - mutatott rá Sulyok Tamás, kiemelve: a magyarok és a lengyelek mindig tudták, hogy a szabadságért harcolni kell, és a történelem mindig igazolta, hogy a két ország csak összefogva, együttműködve tud Európa szabad, egyenrangú, gyorsan fejlődő állama, nemzete lenni.
Utoljára frissítve: 2024. március 22. 19:04
2024. március 22. 16:10

A Sándor-palota által közreadott képen Sulyok Tamás köztársasági elnököt (b2) és feleségét, Nagy Zsuzsannát (b) fogadja Andrzej Duda lengyel államfő (j2) és neje, Agata Kornhauser-Duda a lengyelországi Ószandecen 2024. március 22-én. MTI/Sándor-palota/Érdi Róbert

Kiemelten fontos a párbeszéd fenntartása és elmélyítése Lengyelország és Magyarország között - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Andrzej Duda elnökkel közös sajtótájékoztatóján a dél-lengyelországi Ószandecen (Stary Sacz).

A magyar köztársasági elnök munkalátogatásra érkezett Lengyelországba a lengyel-magyar barátság napja (március 23.) alkalmából.
   
Sulyok Tamás emlékeztetett arra, hogy a lengyel-magyar barátság több mint ezer évre tekint vissza, mélyen gyökerezik a magyar társadalomban. Hozzátette: nekünk kelet-közép-európaiaknak közös a sorsunk és közösek a feladataink, és ez köti össze a két országot Szent Kinga óta.
   
A magyar elnök elmondta: a megbeszélésen szó esett egyebek mellett a Három Tenger Kezdeményezésről, a haderőfejlesztés fontosságáról, a kisebbségekről és az országok közti kereskedelmi kapcsolatokról is.
   
Két olyan nemzetről van szó, amely megbecsüli és értékeli a szabadságot - mutatott rá Sulyok Tamás, kiemelve: a magyarok és a lengyelek mindig tudták, hogy a szabadságért harcolni kell, és a történelem mindig igazolta, hogy a két ország csak összefogva, együttműködve tud Európa szabad, egyenrangú, gyorsan fejlődő állama, nemzete lenni.
   
Sulyok Tamás közölte: a két országnak több közös érdeke van a külpolitikában is. Magyarország büszke arra, hogy honvédelmi kiadásai elérik a GDP-je két százalékát, és a haderő fejlesztése számára is fontos, ahogy Lengyelországnak is.
   
A nemzeti kisebbségek is összekötik a két országot, és miután például Kaposváron él lengyel kisebbségi közösség, ezért meghívja Andrzej Duda elnököt jövőre Kaposvárra megünnepelni a lengyel-magyar barátság napját.
   
Sulyok Tamás kiemelte: mindketten nyitottak a párbeszédre és az együttműködésre, amely az eltérő álláspontok közelítése szempontjából fontos. Elmondta azt is: Lengyelország 2023-ban Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere volt, s ez lényeges tényező az országok kapcsolatában. A két ország törvényhozó szervei és parlamentjei között is intenzívek a kapcsolatok - tette hozzá.
   
A Három Tenger Kezdeményezésről és a Bukaresti Kilencekről elmondta, hogy Andrzej Duda és ő maga is fontosnak tartja ezeket. Minden olyan projekt, amely a Közép-Európai kohéziót támogatja, a gazdasági fellendülést támogatja, kiemelten hasznos - fogalmazott a magyar köztársasági elnök.
   
Sulyok László szombaton Szent Hedvig sírjánál helyezi el az emlékezés koszorúját a waweli székesegyházban.

A Sándor-palota által közreadott képen Sulyok Tamás köztársasági elnököt (b) fogadja Andrzej Duda lengyel államfő a lengyelországi Ószandecen 2024. március 22-én. MTI/Sándor-palota/Érdi Róbert

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • A Fidesz-KDNP választási fóruma Ózdon
    Menczer Tamás hangsúlyozta, békepárti politikusokat kell küldeni Brüsszelbe, "olyan politikusokat, akiknek nem ment el a józan eszük, akik képesek és hajlandóak arra, hogy az európai érdekeket képviseljék, ami nyilvánvalóan a béke".
  • A kínai elnök Budapesten
    A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket, majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.
  • Le kell váltani a brüsszeli vezetőséget
    Az Európai Unió biztonsága és versenyképessége sokat romlott az utóbbi öt évben, a helyzet rosszabb, mint a ciklus elején, ezért Magyarország nem támogatja a jelenlegi brüsszeli vezetők újraválasztását.
MTI Hírfelhasználó